Civil tüntetés Brüsszelben: minden ember számára lehetővé kell tenni, hogy ott élhessen, ahol akar

Civil tüntetés Brüsszelben: minden ember számára lehetővé kell tenni, hogy ott élhessen, ahol akar

Több civil szervezet  támogatásával  a belga Nemzeti Fejlesztési és Együttműködési Központ (CNCD) nevű szervezet felvonulással egybekötött megmozdulást tartott Brüsszelben a belga és az uniós migrációs politika felülvizsgálatáért szerdán.

Az uniós intézményeknek is otthont adó  brüsszeli városnegyedben –  szemtanúk szerint mintegy ezer fő részvételével –  tartott megmozdulás szervezői hangsúlyozták:  “másik Európát akarnak”, ugyanis az Európai Unió jelenlegi politikája temetővé változtatja a Földközi-tengert. Úgy értékelték, hogy az uniós hatóságok  más  intézkedések mellett a határőrség erősítésével és a líbiai tengerparti őrség támogatásával visszatartják vagy visszatoloncolják az afrikai bevándorlókat, ezzel  fogságba és a rabszolgaságba kényszerítve őket. Mindezzel pedig az Európai Unió megsérti a menedékkérelemhez való jogot és az általa képviselt alapvető értékeket – tudatták.

A civil szervezetek és szimpatizánsaik követelései szerint szabad belépést kell engedélyezni azoknak, akik Európába kívánnak jönni, ehhez biztonságos útvonalakat kell biztosítania. Hangsúlyozták: minden ember számára lehetővé kell tenni, hogy tisztességesen tudjon ott élni, ahol akar. Véleményük szerint meg kell szüntetni az egyenlőtlenségeket, azonos jogokat kell biztosítani minden Európában tartózkodó ember számára,  továbbá  azonnal  be kell szüntetni a határokon tapasztalt erőszakot.

Hírdetés

Az Európai Unió migrációs politikája nem éri el a kívánt hatást, ugyanis a migránsokról terjesztett hamis hírek közvetve  a nacionalista, populista és euroszkeptikus erőket támogatják.  Meg kell szüntetni az előítéleteket, és tárgyilagos, építő jellegű párbeszédet kell kezdeni a bevándorlókról – húzták alá a szervezők.

MTI

 

The post Civil tüntetés Brüsszelben: minden ember számára lehetővé kell tenni, hogy ott élhessen, ahol akar appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »