Civil szervezetek a szélsőséges erők elutasítására szólították fel Hegert

Civil szervezetek a szélsőséges erők elutasítására szólították fel Hegert

Civil szervezetek fordultak felhívással Eduard Heger (OĽANO) kormányfőhöz, hogy a kormánypártok nevében utasítsa el azokkal a képviselőkkel az együttműködést, akik az ĽSNS listáján indultak a legutóbbi parlamenti választáson, mivel megnyilatkozásaikkal az emberi jogokat tapossák és hozzájárulnak a társadalom megosztásához – tájékoztatta a TASR-t a Polgári Platform a Demokráciáért ernyőszervezet nevében Katarína Batková, a Via Iuris szervezet elnöke.

„Ezek a képviselők és képviselőnők olyan személyekkel indultak egy pártlistán, akiket megvádoltak vagy már jogerősen elítéltek elnyomó eszmék terjesztése, valamint a kisebbségek elleni gyűlöletkeltés miatt. A mások jogait sértő nyilatkozataiktól és tetteiktől jelenlegi vagy volt párttársaik sosem határolódtak el” – figyelmeztetnek a felhívás szerzői.

A civil szervezetek leszögezik, hogy aki demokratának tartja magát, az nem szövetkezhet olyan képviselőkkel, akik bíróság által elítélt szélsőségesek pártjában indultak a választáson.

Hírdetés

A felhívás szerint az együttműködéssel legitimálnák a szélsőségeseket, ez pedig azoknak az alapvető demokratikus értékeknek és elveknek az elárulása lenne, amire ez a kormánykoalíció épült.

Bartková tájékoztatása szerint a felhíváshoz 57 polgári platform csatlakozott, amelyek összesen 450 civil társulást és szervezetet tömörítenek.

A szervezetek elismerik azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány tett eddig a jogállam helyreállítása és a bűncselekmények kivizsgálása terén. „De ez nem jelenti azt, hogy a civil társadalom megfeledkezhet azokról a további fontos célokról és értékekről, amelyekre a Szlovák Köztársaság épül” – áll a felhívásban. Ezeknek az értékeknek a megőrzése kulcsfontosságú, főleg olyan válságos, sorsfordító időkben, mint amilyennel most kell szembenéznie Szlovákiának és az egész világnak – szegezte le a civil szféra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »