Cioloş újabb határidőt ígér az agrártámogatások kifizetésére

Cioloş újabb határidőt ígér az agrártámogatások kifizetésére

Június végéig biztosan megkapja minden gazda a 2015-ös évre igényelt mezőgazdasági támogatást – jelentette ki a Realitatea Tv-nek adott interjúban Dacian Cioloş.

oszi szantas vn 001_b

A kormányfő úgy tudja, az 1,6 milliárd euró összértékű szubvenciókból eddig egymilliárd eurót utaltak át az igénylők számlájára. Dacian Cioloş elmondta, a támogatások kézbesítése azért késett, mert későn határozták meg a finanszírozási képleteket, ezt követően lehetett elkészíteni az informatikai rendszert, így a szoftvert szállító céggel csak 2015-ben írták alá a szerződést. Hozzátette, a kormány korábban úgy döntött, hogy a támogatásból előleget folyósít a termelőknek, ez pedig újabb bővítéseket feltételezett.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »