Címtelenül született meg a kiállítás

Címtelenül született meg a kiállítás

A Nagyszombat megyei Önkormányzat és a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum támogatásával amatőr képzőművészeti kiállítást rendeztek Kántor Zoltán és barátai a Csallóközi Múzeum kiállítótermében, Címtelenül – Bez názvu. A dunaszerdahelyi zo ZoKa nto (Kántor Zoltán), az ürményi Lýdia Radošovská, a bécsi paulzeno és a szepesbélai Šailenaj művészek alkotásait csodálta meg a közönség, az ő festményeik és szobraik díszítették a kiállítótermet.

A tárlat megnyitóján Tilajčik Edit méltatta az alkotókat, a megnyitón fellépett a Mille Fiori fúvós kamarazenekar, akik színesebbé tették az estét.

Lýdia Radošovská már gyermekkora óta rajzol és fest, fiatalon azonban a gyermeknevelés mellett nem volt ideje kedvenc hobbijának hódolni, de most, hogy már gyermekei felnőttek, elkezdte megvalósítani álmait. Legfőképpen állatokat, virágokat, csendéletet és portrékat készít. Különféle technikákkal dolgozik, mint az akvarell, tus és az olaj, műveit pedig már Örményen és Nyitrán is kiállították.

Hírdetés

Šailenajt egy vers mutatja be, amely a szeretetről és a munkához való elhivatottságról szól. Az ő művésziessége a szobrászatban nyilvánul meg, egész alakos kosárfonási technikával készült bábui nagyon megkapóak a kiállítóterem sarkaiban.

A bécsi paulzeno Budapesten született, a kiállításon bemutatott képei az utolsó tíz évben készültek. Merészen bánik a színekkel, kever és elmos. A festészet mellett a zenével is foglalkozik, bízik abban, hogy a következő kiállításán már zenélni is fog.

Kántor Zoltán is verssel mutatkozott be, amelyből nagyon sok mindent megtudott a közönség – a magánéletéről is. Szerinte, ha a képek színei nem fogják meg az embert, nem is fog tetszeni nekik.

A tárlat egészen augusztus 14-ig látogatható a nagyérdemű számára.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »