Címlapok és ami mögöttük van

Címlapok és ami mögöttük van

A szépségipar kívülről látványos, az élet királylányosnak tűnik, ám belülről nézve kemény játékszabályok mentén játsszák. Fantasztikus személyiségekkel lehet találkozni, akik a fiatal lányokból kihozzák a maximumot.

A szépségipar velejárója, hogy a modellnek álló lányok szinte a gyerekszobából, nagyon fiatalon, nulla élettapasztalattal és bölcsességgel csöppennek a szakmába. Ezért kerül rájuk gyakran a „bélyeg”, hogy bár szépek, de ostobák. Idővel a lányok egy része „bölcsül” és elfogadja a szépészeti ipar játékszabályait és működési rendszerét, s vannak azok, akik nem azonosulnak teljesen ezzel a miliővel.

– magyarázza Görög Zita modell, színésznő, tévés műsorvezető a Manager Magazinnak. Mint mondja, ez az ipar valójában egyfajta szakmunka, amely jól felépített illúziót árul. Hiszen egy egész csapat – stylist, sminkes, fodrász, PR-os, marketinges, fotós – dolgozik azon, hogy a címlapokon szereplő lányok istennőnek nézzenek ki, és a termék, melyet reklámoznak, csúcskategóriásnak tűnjön.

Ennek a csapatmunkának köszönhető, hogy a „földi halandók” elhiszik, hogy egy jó sminkkel, frizurával, ruhával és cipővel ugyanazt a tökéletes hatást érhetik el. A divat amúgy remek dolog, és szólhat az önkifejezésről, de az már probléma lehet, ha valaki csupán egy márkás lábbelivel és öltözékkel próbálja kifejezni önmagát, nem pedig a gondolataival.

– meséli Görög Zita. Hozzáteszi, akkoriban sokkal nagyobb profizmusra volt szükség, hogy jól mutassanak a fotókon, hiszen még nem létezett az a digitális technika, amellyel manapság már könnyedén „feljavítják” a képeket. „Meg kellett tanulnunk a modellszakma csínját-bínját, ismernünk kellett a megfelelő pózokat, mimikákat, a termékeket és a tervezők elvárásait” – mondja a modell-műsorvezető.

Úgy véli, akkortájt még könnyű volt úgynevezett „fehér lapnak” lenni, melyre az alkotók „felfesthették” ötleteiket,

ma már azonban a közösségi média felületein bárkiből lehet modell és címlaplány, és indíthat saját hírcsatornát.

A megrendelőknek az számít, ki mennyi lájkot gyűjt be, vagyis felhígult a népszerűség, amivel nehéz versenyezni. A fogyasztói szokások megváltozása és a social media hozadéka, hogy „mocskosabbá” vált a marketing. „Olyan mennyiségben ömlik ránk a sok reklám, hogy sokkal bonyolultabbá és kiszámíthatatlanabbá vált a szakma, s nekünk is át kell gondolnunk, mihez adjuk az arcunkat” – mondja Görög Zita.

A cikk a Manager Magazin májusi számában jelent meg
(Címlapok és ami mögöttük van)


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »