Čaputovát Berlinben Swazkopf-díjjal tüntették ki a kisebbségek védelméért

Čaputovát Berlinben Swazkopf-díjjal tüntették ki a kisebbségek védelméért

Zuzana Čaputová szlovák államfő kedden Berlinben Frank-Walter Steinmeier német elnökkel tárgyalt, elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról a közös diplomáciai kapcsolatok elindulásának 30 éves évforudlója alkalmából. Čaputovát egyúttal  átvette a Swarzkopf Európai Díjat is.

Čaputová elfogadta Steinmeier meghívását egy közös vitára is, amelynek fókuszában a demokrácia előtt álló kihívások voltak, például a társadalmi polarizáció és az intézményekbe vetett bizalom gyengülése. A két államfő a német elnök rezidenciáján, a Bellevue várában folytatott megbeszélést, az események szlovák és német újságírók, szakértők és értelmiségiek is részt vettek.

“Érdekes vita volt, a szlovákiai belpolitikai helyzet és a Visegrádi Négyek politikai pozíciója is szóba került”

közölte a szlovák államfő. A tárgyaláson szó esett biztonságpolitikai témákról is, beszéltek arról is, hogy a Szlovákia területét védő két német Patriot-egység Szlovákiában maradna, amíg szükséges.

“A [német] elnök a téma és ajánlat kapcsán nyitott volt, mert ez egy fontos jelzés a két ország együttműködésében”

mondta.

Hírdetés

A Leopard 2-es tankokat is érintették. Čaputová szerint Németország az elkövetkező napokban be fogja jelenteni álláspontját a témában. Hangsúlyozta, hogy a nem került szóba az, hogy Szlovákia csak később kapja meg az ígért Leopard 2-es harckocsikat (ezeket azért cserébe kapta, amiért saját tankjait átadta az ukránoknak – a szerk.).

Čaputová “jónak” minősítette a szlovák-német kapcsolatok minőségét az önálló Szlovákia fennállásának elmúlt harminc éve távlatában.

“Az adatok önmagukért beszélnek: Németország a mi fő partnerünk, ha gazdasági együttműködésről, befektetésekről, kereskedelemről van szó. Természetesen, Németország erősjátékos az Európai Unióban. Úgy gondolom, hogy a jó személyes kapcsolatok akár közvetlenül ennek az országnak a képviselőivel, akár üzleti, kulturális szinten rendkívül fontosak”

fogalmazott Čaputová.

A szlovák államfő Berlinben átvette a Swarzkopf Európai Díjat, amelyet Čaputová a “szervezett bűnözés elleni harc” és a “kisebbségek – főleg a romák – jogainak védelméért”, valamint az ökológiai fenntartható jövő képviseletéért kapott. Az átadón Steinmeier is részt vett.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »