Čaputová szerint a koalíciónak be kellene tartania az elveket, amelyeket ellenzékben politikai ellenfeleitől követelt

Čaputová szerint a koalíciónak be kellene tartania az elveket, amelyeket ellenzékben politikai ellenfeleitől követelt

Zuzana Čaputová szerint nagyon fontos, hogy ugyanazon elvek mentén építsük az egyes intézményekbe vetett bizalmat, melyet a mostani kormánykoalíciós politikusok ellenzékben vallottak. Az államfő Branislav Gröhling esete kapcsán szólalt meg.

Az oktatásügyi minisztert azzal vádolják, hogy diplomamunkája plágium. Ő maga elutasítja a vádakat, és azzal védekezik, hogy az akkor érvényes előírások szerint cselekedett. Lemondását nem tervezi. Ugyanakkor első helyettese, Filip Mónika államtitkár is közvetve lemondásra szólított fel. Úgy fogalmazott, hogy megingott a belé fektetett bizalma.

Filip Mónika Gröhlingről: Megingott a belé vetett bizalmam

Hírdetés

Čaputová rámutatott, hogy az új kormánnyal szemben megalapozott elvárások vannak az emberek részéről, hogy növelni lesz képes a politikai kultúrát és a politikai felelősségvállalás mértékét.

Az államfő ugyanakkor szeretné még közelebbről megismerni a miniszter érvelését, tekintettel a Páneurópai Főiskola keddi nyilatkozatára. Ebben az iskola azt írja, hogy a miniszter diplomamunkája megfelel az akkori normáknak. Čaputová szerint ugyanakkor ez azt jelentené, hogy a főiskola diplomamunkák véleményezésére vonatkozó standarjai nagyon alacsony szinten voltak meghatározva.

Webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »