Čaputová: Az utolsó felmérések eredményei félelemmel tölthetik el a hatalmasokat

Čaputová: Az utolsó felmérések eredményei félelemmel tölthetik el a hatalmasokat

Zuzana Čaputová elnökjelölt arra számít, hogy az utolsó két közvélemény-kutatás, melynek eredménye szerint 44,8, illetve 52,9 százalékkal nyerné az elnökválasztást, félelemmel fogja eltölteni a hatalmon lévőket. Azt szeretné, ha a választási kampány a következő napokban is olyan korrekt szellemben folyna tovább, ahogy eddig. Az elnökjelölt mindezt pénteki sajtóközleményében fejtette ki.

„Érzékelem az ellenfeleim és az egyes politikusok arra irányuló törekvéseit, hogy konfliktust szítsanak és eltereljék a figyelmet arról, hogy az emberek már nem nézhetik tétlenül annak a rendszernek az igazságtalanságát, amelynek a felépítésében részt vettek. Elutasítom az ilyen kampányt” – szögezte le Čaputová, aki szerint az emberek már belefáradtak a politikusok vitáiba. Leszögezte: az ő stratégiája az őszinteség. Az érzékeny véleményeket olyan módon igyekszik kommunikálni, hogy ne sértse vagy alázza meg az ellenkező nézeteket vallókat.

„Szeretném megszólítani a konzervatív választókat is. A hívő emberektől is óriási támogatást kapok. Mindenkit szeretnék megszólítani, mert mindnyájunkat összeköt a hatalmasok arroganciájából és az igazságtalanságból fakadó frusztráció” – mondta Čaputová. Hozzátette: nem csak a szlovákokhoz, a magyarokhoz, csehekhez, romákhoz is szólni kíván. „Mindenkihez, tekintet nélkül a vallására vagy a szexuális irányultságára” – húzta alá.

Hírdetés

 

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét.

Ábécé sorrendben a következő jelöltek indulnak az elnökválasztáson: Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, František Mikloško, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »