Čaputová: a zsarnokság nem tudja legyőzni a szabadságot és a demokráciát

Čaputová: a zsarnokság nem tudja legyőzni a szabadságot és a demokráciát

Továbbra is segíteni fogjuk Ukrajnát, legyen szó humanitárius vagy katonai segítségről, illetve európai uniós tagságának támogatásáról – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szlovák parlamentben elhangzott beszédére reagálva.

„Örülök, hogy Ukrajna érzi és nagyra tartja segítségünket és szolidaritásunkat. Ahogy Zelenszkij elnök mondta, éppen ez a szolidaritás a biztosítéka, hogy Oroszország nem tudja megismételni 1968-at” – hangsúlyozta Čaputová a közösségi hálón.

Hírdetés

„Ugyanis mi sem leszünk biztonságban, ha a brutális erő és az agresszió győz az országok szuverenitásának tiszteletben tartása és az ahhoz való joguk elfogadása helyett, hogy maguk dönthetik el, hova akarnak tartozni” – mondta az államfő.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédében köszönetet mondott Szlovákiának a szolidaritásért és az Ukrajnának nyújtott segítségért, valamint további segítséget kért a védekezésben, és az Oroszország elleni szankciók jóváhagyásával. Arra kérte Szlovákiát, legyen Ukrajna hangja az EU-ban.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »