Čaputová: A véradás a szolidaritás megnyilvánulása

Čaputová: A véradás a szolidaritás megnyilvánulása

A véradás a szolidaritás megnyilvánulása, jelentette ki pénteken Zuzana Čaputová államfő az idén második alkalommal megrendezett "Elnöki vércsepp" akció alkalmából. Hangsúlyozta: minden véradót nagyra becsül.

“Nagyon örülök, hogy idén már másodszor sikerült megvalósítani a véradó akciót az elnöki palotában. Ez egy új, fiatal tradíció, de annál fontosabb” – mutatott rá az államfő.

Hírdetés

Az akciót az elnöki hivatal az Országos Vérellátó Szolgálattal (NTS) közösen szervezte meg, melynek egészségügyi vezetője, Nataša Chovancová elmondta: hálásak azért, hogy az elnök asszony kiemelt figyelmet fordít a véradásra.

“Adj vért, hogy a világ tovább pulzálhasson” – szól az idei kampány mottója, mely elsősorban a fiatalokat akarja megszólítani. Martin Strižinec elnöki szóvivő elmondása szerint az akcióval arra akarnak rámutatni, mennyire fontos szerepet töltenek be a véradók a világ működtetése, az életmentés és az emberek egészségi állapotának javítása szempontjából.  

Az államfő délután bejegyzést tett közzé a közösségi hálón, melyből kiderül, hogy az elnöki palotában a mai nap folyamán 46-an adtak vért. “Rendkívül nagyra értékelem, hogy közülük tizenöten első véradók” – tette hozzá Čaputová, köszönetet mondva minden egyes résztvevőnek.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »