Bús Balázs lemondott önkormányzati tisztségeiről

Lemondott kerületi képviselői és fővárosi bizottsági tagságáról Bús Balázs (Fidesz-KDNP) óbudai politikus, miután kiderült, hogy önkormányzati tisztségei összeférhetetlenek a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki pozíciójával.

Hírdetés

A kormánypárti politikus lemondását kedden jelentette be közösségi oldalán, miután az Atlatszo.hu portálon megjelent cikket követően jogászokkal is megvizsgáltatta összeférhetetlenségét.
   
Hangsúlyozta: a jövőben is Óbudáért fog dolgozni, és reményeit fejezte ki, hogy április után folytatni tudják azt a munkát, amely „két éve megszakadt a kerületben”. A III. kerületnek olyan képviselőkre van szükségük, akik az óbudaiakat képviselik a Parlamentben – fogalmazott, hozzátéve, hogy továbbra is az óbudaiakat fogja szolgálni.
   
Bús Balázs tisztségeinek összeférhetetlenségéről Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta: a III. kerületi képviselő tavaly január 1. óta dolgozik az NKA alelnökeként. Ezért felszólította a képviselőt az összeférhetetlenség megszüntetésére és arra, hogy „fizesse vissza a jogosulatlanul felvett pénzeket”.
   
Erre reagálva Bús Balázs a közösségi oldalán azt írta: óbudai tiszteletdíját eddig is kerületi civileknek utalta át, többek között a Jövőbarát Alapítványnak, az Elveszett Állatok Alapítványnak, illetve a Margit kórháznak. Hozzátette: a szervezeteket a jövőben is támogatni fogja függetlenül attól, hogy az összeférhetetlenségét megszüntetve lemondott képviselőségéről.
   
Bús Balázs a lemondásáról szóló, Kiss László III. kerületi polgármesternek címzett hivatalos levelét is eljuttatta az MTI-nek, amelyben a csütörtöki testületi ülésen napirend előtti felszólalási lehetőséget kért a kerület vezetőjétől.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »