Bús Balázs: az lenne megnyugtató, ha átsorolnák az egész Mocsárosdűlőt

Bús Balázs: az lenne megnyugtató, ha átsorolnák az egész Mocsárosdűlőt

A Mocsárosdűlő területének csak a 70 százalékát védené meg a Fővárosi Önkormányzat intézkedése, a maradék területen továbbra is épülhetne lakópark – szögezte le az InfoRádióban Bús Balázs korábbi óbudai polgármester, elismerve, hogy a tartaléklakás-építési funkció még a nyolcvanas évekből maradt ott.

Manapság kicsit optimistábban látja a helyzetet Bús Balázs volt óbuda-békásmegyeri polgármester, a Mocsárosdűlő ügyében ugyanis jobb híreket kapott, mint amilyenek korábban szárnyra kaptak.

„Ebben nagy segítség volt, hogy az a bizonyos Anonymus-hangfelvétel megjelent; mi már tavaly tavasszal felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Mocsárosdűlőnek csak a kétharmada lett megvédve, egyharmada továbbra is beépítésre van szánva, a hangfelvételből kiderült, hogy

nemcsak fenyeget a beépítés, hanem konkrét tervek is vannak, amelyeket 2020-ban a fővárosban elfogadtak”

– ecsetelte Bús Balázs.

Ismert, a helyi önkormányzat a korábbi vezetés alatt változtatási tilalmat rendelt el a Mocsárosdűlő területére, ám egy nyilvánosságra került hangfelvétel alapján feltételezhető, hogy a főváros egy 1100 lakásos lakóparkot létesített volna a III. kerületben, amire Kiss László kerületi polgármester támogatását is bírhatta. Kiss László ugyanakkor „fideszes hisztériakeltésnek” nevezte az állításokat, azt hangsúlyozva, hogy nincs és soha nem is volt szándékukban lakópark építése a területen, mindig is a zöldterület megóvására törekedtek, a területre szabályozási terv sincs, így semmilyen építkezésnek nem adottak a feltételei.

Közben viszont a Fidesz garanciákat akar kapni arra, hogy a Mocsárosdűlő általa féltett egyharmadán se történhessen semmilyen építkezés.

„Közel 300 ezer négyzetméterről van szó, el akarjuk érni, hogy ez is kerüljön zöld besorolásba, védjük meg!” – hangsúlyozta az InfoRádióban Bús Balázs, hivatkozva több ezer óbudai támogató aláírására is.

A III. kerületi önkormányzat ellenzéki többsége támogatta is a Fidesz által benyújtott javaslatot a terület átsorolásáról, már csak a fővárosnak kell ebbe beleegyeznie.

Karácsony Gergely főpolgármester még decemberben jelezte,

Hírdetés

a Fővárosi Önkormányzat is megvédi a Mocsárosdűlőt, 70 százalékkal csökkentve a terület beépíthetőségét.

Ez az, ami viszont továbbra sem kielégítő Bús Balázs szerint, mert ez a területnek csak a kétharmada, és arra mutat, hogy az említett 300 ezer négyzetméteren továbbra is beépítési elképzelések vannak.

„Több ezer lakást, 7-8 ezer parkolót hoznának létre, ha megvalósítanák a 2020-ban már elfogadott terveiket. Meg kell jegyeznem, hogy ezt a tervet 2018-ban is bemutatták az óbudai városvezetésnek, akkor egyértelműen jeleztük, hogy mi semmilyen beépítést nem tartunk elfogadhatónak, ezért hoztunk változtatási tilalmat a területre” – mondta Bús Balázs.

Karácsony Gergely szerinte azért nem mond igazat, mert

erre a területre senki nem akart építeni,

ezen a területen már a nyolcvanas évek óta maradt ott egy „tartaléklakás-építési funkció”, de „jelenleg is zöld a terület, és korábban sem akarta senki beépíteni, egészen 2020-ig”.

Kiss László az InfoRádióban jelezte, semmilyen lakóterületi vagy irodaépítési fejlesztést nem támogatnak ezen a területen, ez viszont Bús Balázs számára nem megnyugtató, úgy látja, az egész területet át kell sorolni.

Bardóczi Sándor: még sosem voltak ilyen jó kilátások

A Mocsárosdülő területének megóvásával kapcsolatos első fontos döntést a Fővárosi Önkormányzat hozta meg tavaly, amikor a terület 70 százalékát visszaminősítette természeti területté – hangsúlyozta a fővárosi önkormányzat főtájépítésze. Bardóczi Sándor kiemelte, a Mocsárosdűlő sorsa még soha nem volt ennyire jó kilátásokkal megáldva az elmúlt 100 évben, mint most, mert a főváros nagyon sokáig tartalék építési területként kezelte a teljes területét.

„Távlati tervekben mindig is építési területként tartották számon, és most ez a fővárosi önkormányzati vezetés tette meg azt az első lépést, hogy a terület egy jelentős részét visszaminősítette természeti területté, illetve közparkká” – mondta a főtájépítész, és hozzátette, az ott lévő természeti értékek védelme érdekében pályázatot nyújtottak be az Európai Uniónak, és nyernek, akkor egy hétéves természetvédelmi rehabilitáció veszi kezdetét.

Bús Balázsnak a terület harminc százalékának beépítését féltő felvetésére Bardóczi Sándor úgy reagált, hogy a döntés után a fennmaradó 30 százalék valóban továbbra is távlati beépítési területként van nyilvántartva, szerinte ennek az az egyik legfőbb oka, hogy a Fővárosi Közgyűlés elsősorban azokra a területekre koncentrál, ahol valóban jelen van valamiféle kimutatható természeti érték, viszont az nem jelenti azt, hogy ez a terület be fog épülni a közeljövőben.

„Láthatjuk, hogy 100 évig ugyanez volt a helyzet, mégse történt ott semmi. Az építési jogot a kerületek hatásköre megállapítani, és az egész óbudai területre nincsen jóváhagyott szabályozási terv.

Könnyen előfordulhat az a helyzet is, hogy az óbudai önkormányzat elnapolja ezt a döntést, akár örök időkig”

– mondta a főtájépítész, és jelezte, ugyanez volt az építészszabályozási helyzet akkor is, amikor Bús Balázs volt a kerület polgármestere, azzal a különbséggel, hogy akkor a teljes Mocsárosdülő területe még tartalék beépítési terület volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »