Bűnügyi felügyelet alatt ment fenyőfát lopni

Bűnügyi felügyelet alatt ment fenyőfát lopni

Bűnügyi felügyelet alatt ment fenyőfát lopni

Letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 20 éves férfit, aki az elmúlt időszakban – társaival – több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett Marcali környékén.

Hírdetés

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 nyarán, két társával, betört egy hagyatéki eljárás alatt álló varászlói ingatlanba, úgy, hogy a lakóház ajtaját befeszítették, míg a melléképület tetejét megbontották. A gyanúsítottak innen különböző háztartási gépeket, műszaki cikkeket, szerszámokat, motorkerékpárokat, illetve járműalkatrészeket loptak el, közel 6 millió forint értékben.

Az ügyészség már ekkor indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, azonban a bíróság még csak bűnügyi felügyeletet rendelt el vele szemben. A férfi a kényszerintézkedés hatálya alatt állt akkor is, amikor a megalapozott gyanú szerint 2019 decemberének első napjaiban – két társával – kiment egy Somogyzsitfához tartozó erdőterületre. Ott az egyik erdőgazdálkodó évek óta nevelgetett fenyvesében – a karácsonyi időszakban igen keresett – több normann fenyő ágait levágták, amelyből 124 bálányi gallyat gyűjtöttek össze.

A gyanúsítottak a bálákat egy kölcsönkapott gépkocsival akarták kivinni az erdőterületről, de az elmúlt napok esőzései miatt sáros földúton az autójuk megsüllyedt, így a járművet a lopott fenyőgallyakkal együtt hátrahagyva távoztak a helyszínről. A marcali rendőrök azonban két napon belül elfogták őket.

Az ügyészség indítványának a Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírója helyt adott, és a gyanúsított letartóztatását elrendelte.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »