Büntetõeljárás indult az Antonescuról megemlékezõ papok ellen

A Vaslui-i Bíróság mellett működő Ügyészség in rem büntetőeljárást kezdeményezett négy ortodox lelkész ellen, akik megsértették Románia egyik speciális törvényét, mivel Ion Antonescuról tartottak egy vallásos szertartás keretében megemlékezést – írja az Agerpres. Az esetről korábban itt írtunk.

Vaslui megye prefektusa, Marcel Lăudatu, a megemlékezés kapcsán elmondta, hogy tájékoztatást kért az érintett érsekségtől, akiknek a válaszát majd alapos elemzés alá fogják vetni.

Hírdetés

Alexandru Muraru, képviselő, elnöki tiszteletbeli tanácsadó, a kormány emlékezetpolitikai és az antiszemitizmus és idegengyűlölet visszaszorításáért felelős szervezet képviselője elmondta, hogy az esetet jelezte a belügyminisztériumnak, mivel törvénytelen és megengedhetetlen, hogy egy vallásos térben 2021-ben háborús bűnösöket rehabilitálják.

Nyilatkozata szerint megdöbbenve követte, hogy egy helyi televízió 2021. június 2-án egy riportban ismertette, hogyan emlékeznek meg vallásos szertartás keretében Ion Antonescuról, akit Románia történelmében előzmény nélküli háborús bűnökért ítéltek el. Beszámolt arról is, hogy a szertartást követően sok olyan kijelentés hangzott el, amelyek az emberiség elleni bűntett miatt elítélt személyt dicsérték, magasztalták.

„Úgy látjuk, a nyilvános térben lezajlott teljes esemény botrányos mértékben megsértette a hatályban lévő törvényeket, és első ránézésre büntetést kell maga után vonjon. A klérus tagjai, tartalékos katonák és történészek éltettek egy háborús bűnöst, és egy olyan személyt vettek védelmükbe, aki a ’40-es években a zsidó lakosság kiirtásának tervét kidolgozta” – nyilatkozta Muraru. (agerpres)

Nyitókép: Ion Antonescu Adolf Hitler oldalán egy müncheni találkozón. Fotó: Bundesarchiv / wikicommons.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »