Büntetne a Jobbik, ha kormányra kerülne

Az elszámoltatás volt a Jobbik mátraszentimrei frakcióülésének egyik fő témája.

Szilágyi György azt mondta: ha kormányra kerülnek, valóban megbüntetik azokat, akik korrupciós bűncselekményeket követtek el, az ellopott pénzt pedig visszaveszik, pártállástól függetlenül.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője megerősítette a pártelnök korábbi kijelentését, hogy a Jobbik lesz 2018-ban a Fidesz egyetlen lehetséges kihívója.

„Az elmúlt huszonhét évben mind a Fidesz, mind az MSZP ellenzékben megígérte folyamatosan, hogy elszámoltatás következik, ha ő kerül kormányra. Mi be fogjuk teljesíteni az ő ígéreteiket is: amennyiben a Jobbik fogja kormányozni ezt az országot, akkor valóban lesz elszámoltatás. Azok a bűnösök, akik bármilyen korrupciós bűncselekményt követtek el, megkapják a büntetésüket. Mi meg fogjuk teremteni azt a törvényi hátteret, amely lehetőséget fog arra adni, hogy a megfelelő büntetés mellett vagyonelkobzást is alkalmazzanak a hatóságok, és teljesen mindegy, hogy az adott bűnösök melyik politikai párthoz, melyik politikai szervezethez tartoznak” – jelentette ki Szilágyi György.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »