Bukarest: Ciolos a PNL-t és az RMDSZ-t hívta kormányalakítási tárgyalásokra

A Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hívta kormányalakítási tárgyalásokra Dacian Ciolos, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, akit előző este bízott meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő.

Hírdetés

A miniszterelnök-jelölt keddi sajtóértekezletén kijelentette: pártja következetes álláspontjához híven a korábbi jobbközép koalíciót próbálja helyreállítani.
   
Ciolos kinevezését követően Florin Citu ügyvivő miniszterelnök, a PNL elnöke első nyilatkozatában azokhoz a „szövetségeseihez” – a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetségéhez (AUR) – küldte támogatást keresni Ciolost, akikkel közösen múlt héten megbuktatták a PNL és RMDSZ Florin Citu vezette kormányát a parlamentben.
   
Az RMDSZ elnöke is úgy vélekedett: azért kaphatta Ciolos a kormányalakítási megbízást, mert az utolsó, a szavazás próbáját kiálló parlamenti többséget az USR alkotta a két ellenzéki párttal – a PSD-vel és AUR-ral – közösen. Kelemen Hunor szerint az a természetes, hogy Ciolos azoknál a pártoknál keressen beiktatásához támogatást, amelyekkel közösen megbuktatta a Citu-kormányt.
   
„Az nem úgy működik, hogy ma behúzol valakinek, aztán másnap feleségül kéred” – mondta az RMDSZ elnöke a B1 hírtelevízióban arra a felvetésre, hogy Ciolos annak a jobbközép koalíciónak a helyreállítását szorgalmazza, amelyet az USR rúgott fel.
   
Dacian Ciolos kedden kijelentette, nem áll szándékában a PSD-vel és az AUR-ral parlamenti többségről tárgyalni, azok a reformok, melyekre az USR kormányprogramját akarja építeni, összeegyeztethetetlenek ezen pártok politikájával. Az USR azért vállalkozott arra, hogy kormányt alakít, és megpróbálja helyreállítani a jobbközép kormánytöbbséget, mert az országnak a koronavírus-járvány és az energiaárak válsága közepette sürgősen működőképes kormányra van szüksége, és rá akarnak cáfolni azokra a vádakra, amelyek szerint az USR egy felületes, éretlen párt, amely csak bírálni tud, de elmenekül a felelősség elől – magyarázta Ciolos.
   
Leszögezte: az USR nehéz helyzetben vállalja a kormányzás felelősségét, és azt reméli, hogy partnerei is – az államfő által is emlegetett – felelős hozzáállással viszonyulnak a kormányalakításhoz. Ciolos azt állította: szerda este – a Citu vezette ügyvivő kormány ülése után – fognak egy első, pártelnöki szintű megbeszélést megszervezni a PNL-lel és az RMDSZ-szel.
   
Arra az újságírói kérdésre, nem tart-e attól, hogy Iohannis „áldozati miniszterelnökként” bízta-e meg kormányalakítással, Ciolos azt mondta: a maga részéről komolyan veszi a felkérést.
   
Az „áldozati kormányfő” kifejezés arra utal, hogy az államfő rákényszeríthet egy „ellenséges” összetételű parlamentet is az általa javasolt miniszterelnök-jelölt beiktatására, ha a törvényhozók többsége el akarja kerülni a parlament feloszlatását. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha „valódi” jelöltjének második próbálkozásra ad kormányalakítási megbízást. Romániában ugyanis az államfő akkor írhat ki előrehozott választásokat, ha a törvényhozás két egymást követő alkalommal elutasítja az általa megbízott miniszterelnök-jelölt kormányának beiktatását.
   
Romániában azt követően alakult ki kormányválság, hogy a PNL-USR-RMDSZ koalíciós kormányát vezető Florin Citu miniszterelnök az USR ellenkezése dacára és a párt egyik miniszterét leváltva döntött az RMDSZ által kezdeményezett tízmilliárd eurós fejlesztési terv életbe léptetéséről. Az USR megvonta a bizalmat Citutól, miniszterelnök-cserét követelt a PNL-től, majd miután ezt nem érte el, miniszterei kiléptek a kormányból, és bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta Citu kormányát.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »