Bugatti gépkocsik lettek az aukciós hét sztárjai

Bugatti gépkocsik lettek az aukciós hét sztárjai

A párizsi Rétromo­bile aukciós héten meglepetésre a legmagasabb áron eladott autó egy vadonatúj Bugatti Chiron lett 4 millió dolláros rekordáron az RM Sotheby’s árverésén. Az idősebb autók kategóriájában is egy Bugattiért adtak csúcsárat, az Artcurial aukcióján egy 1938-as piros színű 57C típusú Coupe Atalante Bugattiért 2,9 millió eurót fizettek, ami 3,6 millió dollárnak felel meg.

A csúcskategóriás Chironok ára 3 millió dollár körül kezdődik, és összesen 500 darabot készítenek belőlük. Először 2016-ban mutatták be a genfi ​​motorshow-n, maximális sebessége 420 km/óra, és csak a gumiabroncsok miatt ennyi, a motor teljesítménye akár nagyobb sebességre is képessé tenné.

A négyütemű 8 literes motor 2,4 másodperc alatt gyorsul fel 60 km/órára.

A most elárverezett példány kétféle kék színben pompázik, és kevesebb mint 1000 kilométert futott. Tavaly is árverezett egy ilyen járművet az RM Sotheby’s, ugyancsak Párizsban, akkor valamivel kevesebbet, 3,8 millió dollárt adtak érte. Egy másikat pedig Los Anglesben, a Mecum árverezőháznál visznek kalapács alá hamarosan. Az árverésen eladott legdrágább autó a Ferrari tavalyi születésnapi aukcióján kelt el, egy LaFerrari volt 10 millió dolláros árával. A bevételt jótékonysági célokra fordították, emiatt az autóaukciók áraival óvatosan szokták összehasonlítani.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »