Bugárék az előrehozott választások mellett döntöttek. Mi jöhet ezután?

Bugárék az előrehozott választások mellett döntöttek. Mi jöhet ezután?

A Most-Híd hétfőn késő este bejelentette, hogy a párt Országos Tanácsa az előrehozott választások mellett döntött. Bugár Béla szerint a vegyespárt arra törekszik, hogy kormánypártok tárgyaljanak, és együtt határozzák meg, mikor és hogyan zajlódjanak majd a választások. Amennyiben nem jutnak dűlőre, a Most-Híd kilép a kormányból.

Az előrehozott választások kihirdetéséhez arra van szükség, hogy a parlament alkotmánytörvényt fogadjon el a választási időszak lerövidítéséhez. Ehhez alkotmányos többség, vagyis 90 igen-szavazat szükséges. Ez a mennyiségű mandátum jelenleg még sem a kormánypártoknak, sem az ellenzéknek nem áll rendelkezésére.

Amennyiben megegyeznek, a törvény által előírt határidők miatt leghamarabb 110 nappal a kihirdetésük után lehet megrendezni az új választásokat. Bugár szerint a Most-Híd azért javasolja, hogy a kormánypártok közösen határozzanak, hogy ők dönthessék el a választások időpontját és módját. Sokan azonban csak retorikai trükköt sejtenek Bugár kijelentései mögött: Szlovákiában az a párt, amely bedönt egy kormányt, rendszerint minimális esélyekkel indul a következő választásokon.

Robert Fico kormányfő és a Smer elsőre elutasította a Most-Híd felhívását, azonban ma délelőtt már megkezdhetik a tárgyalásokat, jelentsen ez bármit is. Az SNS már tegnap délután bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni akár az előrehozott választásokról is, amelyet ők ősszel tudnának elképzelni.

Amennyiben megegyeznek, akkor az új kormány kinevezéséig hivatalban maradhat a jelenlegi kabinet.

Alkotmányos többséggel

Az is elképzelhető, hogy a a kormánypártok nem jutnak egyezségre, és a Most-Híd ígéretéhez híven kénytelen lesz kiugrani a koalícióból. Ám ez sem jelenti automatikusan az előrehozott választásokat. Amennyiben a választási időszak lerövidítéséhez nincs meg a 90 voks, Robert Fico kabinetje kisebbségben bár, de kormányon maradhat. Azt is rebesgetik a kulisszák mögött, hogy a Smer az SNS mellett a ĽSNS-szel egészítené ki hiányzó sorait a vegyespárt távozása után.

Ha a Smer (és az SNS) kisebbségbe kerül a parlamentben, van még egy módja, hogy előrehozott választásokat írjanak ki. Amennyiben három hónapon keresztül a parlament (többség hiányában) határozatképtelen, az államfő feloszlathatja a törvényhozást, ami automatikusan előrehozott választásokat eredményez.

Az alkotmányos többség sem kell

Az sem kizárt, hogy az ellenzéknek sikerül egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatni a kormányt. Az erről szóló rendkívüli ülésre már akár ezen a héten sor kerülhet – még hétfőn leadták az összehíváshoz szükséges 30 aláírást, minek értelmében a házelnöknek 7 napja van összehívni a rendkívüli parlamenti ülést.

Amennyiben a bizalmatlansági indítványt legalább 76 képviselő megszavazza, bukik a kormány.

Minden megváltozott

A következő órák bejelentéseitől sok minden függ. Azt azonban már most tudni lehet, hogy a Most-Híd ugyanabba a hibába esett, mint a Smer. Túl sokat várt, és most már nem csak azoknál vesztette el hitelét, akik rögtön a belpolitikai válság első hetében azt akarták, hogy távozzon kormányból, hanem azokét is, akik azt akarták, hogy maradjon.

Sokan úgy vélik, hogy az MKP nem tud profitálni a Most-Híd gyengüléséből. Ezt a legutóbbi felmérések ugyan alátámasztják, ám a kormányválság előtti időszakot most aligha lehet alapul venni. Minden megváltozott, és a következő napokban derül ki, hogy mennyire.

Körkép.sk

Nyitókép: Forrás: HNonline.sk, Fotó: TASR – Pavel Neubauer


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »