Az év filmes meglepetése, hogy hét Oscar-díjat nyert a Minden, mindenhol, mindenkor című amerikai alkotás. A film egészen sajátos formanyelvvel ragadja meg az élet abszurditását és a kisember küzdelmeit, és bár nem mentes a hollywoodi trendektől, izgalmasan kaotikus.
A Minden, mindenhol, mindenkor műfaji meghatározása nem egyszerű feladat, hiszen a forgatókönyvírók és egyben rendezők – Daniel Kwan és Daniel Scheinert – az abszurd humort ötvözték a drámával, de tulajdonképpen sci-fiként vagy kalandfilmként is aposztrofálhatnánk a végeredményt. Amennyiben a nézőt felkészületlenül éri a hektikus pörgés, könnyen elveszítheti az érdeklődését a zűrzavarban. Ha nem engedi a befogadó, hogy átfolyjon rajta a káosz, akkor nem fogja élvezni a filmet. Megosztó alkotásról van szó, amely nem lesz mindenkinek az ínyére: nem egy közönségfilm a klasszikus értelemben, talán ezért is lepett meg sokakat, hogy ilyen bőkezűen díjazták. A legjobb filmnek, legjobb rendezőnek, legjobb eredeti forgatókönyvnek, legjobb női főszereplőnek, legjobb női mellékszereplőnek, legjobb férfi mellékszereplőnek és a legjobb vágásért járó díjakat is a Mindenki, mindenhol, mindenkor vihette haza.
A történet középpontjában egy kínai bevándorló, Evelyn Wang és családja áll. Egy mosodát üzemeltetnek, és éppen az éves adóbevallásukat próbálják elkészíteni. Hamar kiderül, hogy a családban nem éppen idilli a hangulat, Evelyn megkeseredett, az élete abból áll, hogy a mosodát működteti. Férjével, Waymonddal a kapcsolata inkább hasonlít egy főnök és egy beosztott viszonyára, és a huszonéves lányával, Joyjal sem találja a hangot. Szeretetét sem férje, sem lánya felé nem tudja kimutatni, Waymond pedig már a váláson gondolkodik, mert hiába próbálkozik, Evelynt nem tudja kizökkenteni a mindennapokból. Minden megváltozik egy pillanat alatt, amikor kiderül, hogy Evelyn valósága mellett számos párhuzamos univerzum létezik, amelyek a különböző fontos döntések mentén válnak szét. A multiverzumok létezése azonban veszélybe került, egy ismeretlen gonosz ugyanis a megsemmisítésükre tör, egyedül Evelyn veheti fel vele a harcot, aki képes átlépni a különböző univerzumokba és átélni az ottani énjének élményeit, emlékeit, átvenni a képességeit. A bökkenő csak az, hogy ehhez hátra kell hagynia a mosodát és az adóbevallást… Talán ennyit lehet elárulni a történetről azoknak, akik még nem látták a filmet, de esetleg szeretnék megnézni.
A film eseményei „röviden és egyszerűen”
Evelyn végül vállalja a küldetését, amelyben legfontosabb segítője férjének egy alteregója az alfa univerzumból, ahol Evelyn felfedezte a világok közötti átjárás lehetőségét, de meghalt. Kiderül továbbá, hogy a gonosz, amely a multiverzumok pusztulását akarja, nem más, mint a lányuk, Joy az alfa univerzumból, akit az édesanyja hajszolt bele abba, hogy minél több alteregójával lépjen kapcsolatba, elsajátítva azok képességeit. Joynak sikerült megtapasztalnia egyszerre minden világot, és rádöbbent, hogyha ennyi lehetőség, ennyi világ létezik, akkor igazából semminek semmi értelme sincs. Ez motiválta abban, hogy létrehozzon egy bagel formájú fekete lyukat, amely képes elpusztítani a multiverzumot. Amint Evelyn megtudja mindezt, úgy dönt, meggyőzi az alfa univerzumból érkező lányát, aki már a Jobu névre hallgat, hogy álljon el tervétől.
A történetet rendkívül nehéz röviden felvázolni, és a filmnézés közben is erősen figyelni kell arra, hogy követni tudjuk az eseményeket. A vágás is ezt a ritmust követi, és erősíti a kaotikus hatást, amelyet csupán az erős rendezői kéz tart egyben úgy, hogy a tudatos zűrzavar ellenére minden a helyére kerül.
Jobunak végül sikerül legyőznie Evelynt, és rávennie, hogy beletekintsen a bagelbe, és átélje azt a nihilt, amit ő is. A főhőst is megrendíti, amit tapasztal, és hajlandó lányával tartani a pusztulásba. Ekkor azonban meglátja férjét egy párhuzamos univerzumban, ahol az adóellenőröket kedvesen meggyőzi arról, hogy ne zárják be a mosodát az adóbevallás benyújtásának elmulasztása ellenére. Ebben a pillanatban megérti, hogy a gyengének és esetlennek tűnő Waymond óriási erővel rendelkezik, az a türelem és kedvesség, amellyel a környezetéhez és Evelynhez is viszonyul, valódi boldogságot teremt. A történet végén Evelyn megakadályozza, hogy Jobu megsemmisítse a világokat, megbékél lányával, visszatér saját univerzumába, ahol elkezdi kifejezni szeretetét férje és lánya irányában is, mindezzel értelmet adva az életének.
A film több rétegének is komoly üzenete van. Egyrészt megrendítő látni, ahogy Evelyn találkozik a nála sokkal sikeresebb, tehetségesebb alteregóival, és elkezdi gyűlölni a saját életét. A film egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor egy olyan univerzumban találkozik Waymond alteregójával, ahol nem házasodtak össze. Belőle befutott filmsztár, Waymondból pedig sikeres üzletember lett. Beszélgetni kezdenek, és elmondja neki, hogyan végződött volna a sorsuk, ha megházasodnak. Erre Waymond azt válaszolja, hogy el tudja képzelni, hogy ha másképpen alakul az életük, akkor boldogan vezetnek együtt egy mosodát és szenvednek az adóbevallással. Waymond karaktere kifejezetten érdekes: az esetlen, övtáskás papucsférjről kiderül, hogy valójában ő érti csak, mi a fontos, ő az az erős társ, akire Evelynnek szüksége van ahhoz, hogy megtalálja a boldogságot.
Evelyn személyisége jelentős fejlődésen megy keresztül, ahogy megtalálja az értékeket a saját életében, valóságában, illetve felülemelkedik az örökölt mintázatokon. Az édesapja sohasem fejezte ki felé nyíltan a szeretetét, törődését, pusztán szigorral és elvárásokkal próbálta egyengetni lánya életét, ahogyan ő is tette Joyjal.
A Minden, mindenhol, mindenkor legnagyobb ereje a kisember vívódásainak, az élet abszurditásának érzékeltetésében, illetve a furcsa és abszurd humorban rejlik. A film egészen sajátos módon nyúl a témához, formanyelve kifejezetten izgalmas, bár elsőre riasztó lehet. Hollywood idén megpróbálta díjazni a sajátos látásmódot, bár a film minden furcsasága ellenére sem mondható nonkonformistának, hiszen igyekszik megfelelni a társadalmi trendeknek.
A filmet több cikkben is a buddhizmus allegóriájaként értelmezik, amikor valaki felismeri az élet értelmetlenségét, de nem a nihilizmus lesz úrrá rajta, hanem megpróbálja élvezni azt, ami szép és jó. Ezzel az értelmezéssel kapcsolatban olyan érzése támad az embernek, hogy ez nem is a buddhizmus, hanem annak csak az európai ízléshez való igazítása. Mint amikor egy kínai étteremben a csípős kacsát Erős Pistával fűszerezik, mert ahhoz szoktak hozzá a magyarok. A buddhizmus vágyik a megsemmisülésre, nem pedig az előtte való boldogságra fókuszál, így a film gondolati magva, ahogyan a főszereplő is, kicsit ázsiai és kicsit amerikai, ha tetszik, nyugati. Ezzel szemben a keresztyénség értelmet lát az életben és határozott célokkal rendelkezik, ami viszont nem jelenti, hogy ne tudnánk azonosulni a történésekkel sodródó, értelmet nem találó, elveszett emberrel.