Budapesten lesz múzeuma Csontvárynak?

Budapesten lesz múzeuma Csontvárynak?

Kihirdették a Miniszterelnökség által meghirdetett Csontváry-ötletpályázat eredményét: a 16 millió forint összdíjazású nyilvános pályázat célja az volt, hogy megfelelő helyszínt találjanak és kiállítóteret tervezzenek Csontváry Kosztka Tivadar alkotásainak. A bíráló zsűri tagja volt többek között a Magyar Művészeti Akadémia elnökhelyettese, a Magyar Építész Kamara elnöke, de a kultúráért felelős államtitkárság művészettörténésze, valamint építészettörténész, tájépítész és történész is képviseltette magát.

A beérkezett 21 dokumentációból kiválasztott győztes pályázat Budapesten, a második kerületben lévő, elhanyagolt állapotban lévő Magyar Szentföld Templomában képzelné el a kiállítóteret. Az Unitef-83 Zrt. munkatársai szerint pályázatukkal amellett, hogy felhívják a figyelmet a két világháború közötti időszak egyik legfontosabb épületére, azon túl a Molnár Farkas tervezte zarándokhely és Csontváry művészete közötti szellemi párhuzamokat is kihangsúlyozza, tiszteletben tartva az eredeti funkciót és a szakralitást – fogalmaznak.

A második díjat megosztva a Nartarchitects és Kőműves Márton csapata, a harmadikat szintén megosztottan Somosi János és Dobai János nyerte el.

Így nézett ki a Magyar Szentföld-templom Pálfi György Taxidermia című filmjében Fotó: Taxidermia.hu

Pécsi helyszíneket is megvásárolnak, közülük az egyik a pécsi Rókus domb oldalában valósítaná meg az épületet, az egyik harmadik díjas pályamunka a pécsi városvezetés által is javasolt Káptalan utcai területre tervezte az új múzeumot, oda ahol 2010-ben nagy kiállítóteret akartak emelni. A tervek között akadt olyan, amely az esztergomi Duna-partra, a csaplári erdőbe, a Budai hegységbe valamint az Alcsútdobozi arborétumba álmodta meg a Csontváry Múzeumot.

Mindez nem jelenti azt, hogy a Miniszterelnökség a terveket valóban meg is valósítja, ahogy azt sem, hogy a nyertes pályázókat bízza meg a kiviteli tervek elkészítésével.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »