Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd az Optima Zrt.

Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd az Optima Zrt.

A kormány múlt héten nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházást.

Budapest egyik legnagyobb ingatlanfejlesztésébe kezd a Váci út környékén az MNB-alapítványok kezelője. Az Optima Zrt 17 milliárdért vette meg a három telket, és a XIII. kerület úgy módosította építési szabályzatát, hogy lakások is lehessenek volt Csavargyár területén. A beruházás során 150 ezer négyzetméternyi iroda épül, a fennmaradó 50 ezer négyzetméteren pedig üzletek, szolgáltatói bázisok, közterek, parkok is lesznek. Sajtóinformációk szerint egy tömbben a Dunára, illetve egy jacht-klubra néző luxuslakások is épülnek majd, ezt azonban az MNB cáfolta. Hogy mindez mibe kerül, ki építi és mikor, csak a végleges tervek elfogadása után árulják el.

Hírdetés

Az Együtt szerint a jegybanki alapítványok szintet léptek a közpénzzel történő hazardírozásban a Váci útra tervezett ingatlanfejlesztéssel. A párt szerint az MNB teljes szereptévesztésben van.

„Az Együtt úgy látja, hogy a Matolcsy-féle jegybank teljes szereptévesztésben van, ez a váci úti beruházás, amely az egyik legnagyobb lesz Budapesten a következő években, ez tisztán spekulatív alapokon épül, arra számítanak, hogy a Brexitet követően Londonból majd Budapestre fognak költözni bankok és egyéb pénzügyi intézmények. Mi nagyon tartunk attól, hogy miközben jelenleg kevés szabad iroda van Budapesten, néhány éven belül túlkínálat lesz és a jegybank az alapítványain keresztül tulajdonképpen a szereplője, az okozója lesz ennek a túlkínálatnak. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy közpénzből készülő beruházásnál egészen elfogadhatatlan” – mondta el Pataki Márton, az Együtt elnökségi tagja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »