Budapest: 26 villamoson túl, több mint 50-en innen

Budapest: 26 villamoson túl, több mint 50-en innen

Lezárult a budapesti villamos- és trolibusz-beszerzési projekt második üteme, amelynek keretében 26 új CAF-villamos állt forgalomba a fővárosban. Még több új villamost szeretne a főváros.

A fővárosi közösségi közlekedés járműállományát megújító projekt 2014-ben indult, amiért, mint Tüttő Kata, Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese csütörtökön közölte, a város köszönettel tartozik Tarlós István volt főpolgármesternek és Vitézy Dávidnak, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) akkori igazgatójának.

„2021-ben ez a szerződés a város és a köz számára hasznos szerződésnek bizonyult” – hangoztatta. Hozzátette: közösségi közlekedés fejlesztésében nem sok különbség van az előző és a mostani városvezetés stratégiája között, hiszen mindkettő elsősorban a kötöttpályás közlekedés megújítására helyezi a hangsúlyt.

Elmondta: 26 villamos érkezett meg, de a fővárosnak lehetősége van arra, hogy még több mint 50 villamost „lehívjon”, és a mostani városvezetés elkötelezett ennek megvalósításában. Úgy fogalmazott: „Tarlós István sem gondolta volna, hogy Budapest olyan helyzetbe kerül 2021-ben, hogy miközben polgárai sokkal több adót fizetnek be a központi költségvetésbe, a városvezetés szabad forrásai elfogynak”.

Hírdetés

Az új járművek az Európai Unió kohéziós forrásainak köszönhetően kerülhettek Budapestre: a 26 új villamos beszerzéséhez több mint 17 millárd forint támogatást adott az EU. A közösségi közlekedés úgy lehet népszerűbb, ha a járművek kényelmesek, gyorsak, megbízhatók és elérhetők – tette hozzá.

Tüttő Kata szólt arról is, hogy a közösségi közlekedés fejlesztésével elsősorban a nőket támogatják, mert az autóvezetők 78 százaléka férfi. Azt mondta: olyan kormányt szeretne, amely „egy pandémia idején nemcsak fociberuházásokra, stadionokra és elsősorban férfiaknak szóló beruházásokra gondolna, hanem a nőket támogató közösségi közlekedésre”.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója felidézte, hogy a beruházás első ütemében – 2015-ben és 2016-ban – 47 villamos érkezett és 2018-ban rendeltek további 26 akadálymentesített szerelvényt. Utóbbiakat mindössze 8 hónap alatt leszállította a spanyol gyártó, a CAF.

Mostanra így 17 hosszú – alapvetően az 1-es villamos vonalán járó – és 56 rövid CAF-jármű közlekedik a fővárosban. „Ha lenne forrásunk további 51 villamost tudnánk lehívni 2022. május közepéig” – jegyezte meg, majd arról beszélt, hogy a budapesti járművek átlagéletkora több mint 35 év és a mintegy 600 villamosból csupán 113 alacsonypadlós.

A BKK közlése szerint a beruházás teljes költsége 18,9 milliárd forint.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »