Budakalászon rendezték meg a Bátrak Ligája térségi versenyét

Budakalászon tartották meg a Honvédelmi Sportszövetség Bátrak Ligája elnevezésű versenyének térségi rendezvényét pénteken.

Hírdetés

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője köszöntőjében felidézte, hogy a szövetséget öt évvel ezelőtt hozták létre.
   
A Bátrak Ligája versenysorozattal a hetedikes, nyolcadikos korosztályt célozták meg, hogy ők is részt vehessenek akadályversenyeken. A diákok játékos formában próbálhatják ki önmagukat, ami hozzájárul az önismerethez, hiszen az által „válhattok a nagy életben igazi harcossá, jó küzdővé, bátor emberré” – mondta a résztvevőknek a kormánypárti politikus.
   
Márai Sándort idézve úgy fogalmazott: „önmagunk megismerése a legnagyobb utazás”.
   
Simicskó István beszélt arról is, hogy harmincnégy alkalommal rendezték meg a Bátrak Ligáját, nyáron pedig szeretnének egy nagy országos döntőt tartani.
   
Hozzátette: a kezdeményezést országos sportmozgalommá kívánják felépíteni. A frakcióvezető emlékeztetett arra is, hogy öt helyszínen – Balassagyarmaton, Újfehértón, Baján, Szarvason és Szigetváron – hoztak létre honvédelmi sportközpontokat, ahol alapvetően küzdősportokat, technikai sportokat és sportlövészetet, de vívást is lehet tanulni helyi igény szerint.
   
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a gyerekek figyelmet, hogy a sport megtanít küzdeni, nyerni és veszíteni.
   
„Szerintem ez a három elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges, sikeres és boldog felnőtt életet éljetek” – mondta a politikus.
   
A tíz csapat részvételével zajló verseny első helyezettje a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola lett, második helyen a Dunakeszi Szent István Általános Iskola végzett, a harmadik helyezést a szentendrei Templomdombi Általános Iskola csapata érte el.
   
Az eseményen részt vett Verebélyi Ákos, a Váci Tankerületi Központ igazgatója, valamint Nébald György olimpiai bajnok vívó, a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »