Búcsút vettek a Rouenban meggyilkolt paptól

Megerősített rendőri jelenlét mellett vettek ünnepélyesen végső búcsút kedden a roueni székesegyházban az egy hete két szélsőséges által meggyilkolt francia katolikus paptól.

A koporsót négyen vitték, és a gyászt jelképező lila stólás papok menete kísérte. A szertartáson muzulmánok is részt vettek, közöttük Hassan Houays saint-étienne-du-rouvray-i matematikatanár, aki szolidaritását fejezte ki a keresztény közösséggel. A gótikus épületben és az előtte lévő téren mindegy kétezren vettek részt az esővel dacolva az idős pap búcsúszertartásán.

A szertartás idején – amelyen jelen volt Bernard Cazeneuve belügyminiszter is – fokozott biztonsági intézkedések voltak érvényben. A rendvédelmi erők húsz teherautója parkolt a székesegyháznál, s minden belépőt megmotoztak. A székesegyház előtti téren óriáskivetítőn lehetett követni a szertartást.

Az észak-franciaországi származású Jacques Hamelt szűk családi körben, a hozzátartozók által nem közölt helyen helyezik végső nyugalomra. A saint-étienne-du-rouvray-i templom, ahol Hamel atya közel ötven éven át szolgált, több hétig zárva marad – közölte az egyházmegye.

Ez történt múlt héten

A 85 éves Jacques Hamelt a Rouen melletti Saint-Étienne-du-Rouvray katolikus templomában két 19 éves férfi kegyetlen módon, torkát átvágva ölte meg, miután túszokat ejtve berontottak a reggeli misére. A magukat az Iszlám Államhoz tartozónak valló szélsőségesek által elkövetett brutális gyilkosság nagy felháborodást váltott ki Franciaország-szerte, számos muszlim is elítélte a barbár cselekedetet. A támadókat a rendőrök lelőtték, miután egy másik embert is súlyosan megsebesítettek.

Hamel atya a helybeliek között arról volt ismert, hogy sokat tett a városában élő vallási közösségek közötti párbeszédért.

A temetést megelőzően szolidaritása jeléül több száz muzulmán vett részt a vasárnapi misén francia katolikus templomokban. Ferenc pápa a merényletre reagálva elutasította, hogy egyenlőségjelet tegyen az iszlám és az erőszak közé.

A két támadó, Adel Kermiche és Abdel Malik Petitjean 700 kilométerre élt egymástól, és csak néhány nappal a túszejtő akció előtt ismerkedett meg, kódolt levelezőprogram segítségével.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »