Búcsú a DAC-stadiontól

Búcsú a DAC-stadiontól

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a DAC-stadion komoly átalakítás előtt áll. A ma 19:00-kor kezdődő DAC-Zólyombrézó összecsapás lesz az utolsó mérkőzés a jelenlegi stadionban, mivel április 25-én elkezdődnek a bontási munkálatok.

 

A DAC-stadion több mint hatvan éve áll jelenlegi helyén, mai formáját 1985-1992 között vette fel. A hagyomány szerint a városi futball történelme egészen 1904-ig nyúlik vissza. Az első stadion megépítésének gondolata 1943 körül kezdett körvonalazódni, ebben az évben jelöltek ki mintegy 8 hektáros területet pontosan ott, ahol a jelenlegi stadion is áll, majd végül 1949 és 1953 között sikerült is felépíteni.

 

forrás: fkdac1904.eu

 

A pálya mérete egyébként az 1952-es Helsinki Olimpiai Stadion szerint lett kimérve. A régi fatribün és az egész stadion ünnepélyes átadására 1953. augusztus 16-án került sor.

 

A gyeptéglákat a környező falvakból, többek között Nyékvárkonyból, Alistálról és Felbárról szállították, lerakásuknál pedig ismét ott segítkezett vezető, játékos és szurkoló egyaránt. Teltek-múltak az évek, a pálya körül felépült a betonlépcsős lelátó, amelyből – a fatribünnel szemben – kialakították a fedett, állóhelyes ún. prolitribünt, az északi oldalon pedig megjelent az óra, kézi eredményjelzővel.

 

forrás: fkdac1904.eu

 

A stadion korszerűsítéséről és bővítéséről az akkori klubvezetés először 1976-ban kezdett beszélni. Hosszas tárgyalásokat és felkészülést követően „1981-1985 között zajlott a stadion átépítése a mai formájára. A munka 1983 novembertől tartott, a kolaudáció pedig 1985. május 7-én volt,“ írja Vajda Barnabás helytörténész a 2012-ben megjelent Dunaszerdahely című monográfiában.

 

forrás: fkdac1904.eu

 

 

Az 1985-ben átadott főtribünnel szemben lévő keleti lelátó és az északi álló tribünök 1988-ban, ill. 1989-ben készültek el, a déli álló tribünök építését 1991-ben fejezték be. Az eredményjelző tábla 1992 februárjától 2016 februárjáig működött.

 

A stadion maximális befogadóképessége 16 410 néző volt (1991-től). A mindenkori hivatalos nézőcsúcs 1988. november 9-én a DAC-Bayern UEFA-Kupa találkozón született (15 572).

 

A DAC-aréna látványterve, forrás: fcdac.sk

 

2015. szeptemberében került lebontásra az északi lelátó, a bontás a B-tribünnel folytatódik. Az új, kb. 13-ezres stadion a jelenlegi helyén 2018-ra épül fel, a pálya 90 fokos elfordításával, amely az UEFA előírásai szerinti negyedik kategóriás – bármilyen szintű, nemzetközi és válogatott meccsek szervezésére is megfelelő – stadion lesz.

 

 

 

fcdac.sk, körkép.sk

Nyitókép: fkdac1904.eu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »