Bryan Adams, a régi, Bryan Adams, az új

Bryan Adams, a régi, Bryan Adams, az új

A csurig telt Papp László Budapest Sportarénában pontban 20.15-kor gyúltak ki a fények vasárnap este, és az egyik leghíresebb kanadai világsztár robbant be zenekarával a színpadra, hogy bemutassa a magyar közönségnek is vadonatúj, leginkább akusztikusra hangszerelt Get Up című turnékoncertjét. A dalok vegyesen épültek az azonos című új album mára már sikeressé lett dalaira és a nagy régi klasszikusok változataira. Így halhattuk a mára már legendás Everything I Dot és a Heavent is.

A zenekar a dalokat egyébként folyamatosan az egy régi, egy új szisztéma alapján játszotta, ezt csak egy külön akusztikus blokk törte meg, nagyjából a koncert felénél. Az angol törtséggel a közönség felé kiáltott „Köszönöm!”, „Rázd a feneked!” és „Sziasztok!” pedig azt mutatta, hogy Adams kiválóan kommunikál a közönségével, dalaira ugyanúgy megmozdultak a férfiak és a nők is. A kilátogatók között volt szép számmal az óvodát még csak most kezdő kisgyerek és már a hatvan felé haladó, ősz szakállas rocker is. De az első sorban leginkább a hölgyeké volt a főszerep. A lírai szerzeményeknél persze mindenki elérzékenyült, és a sört a padlóra téve a párja keze felé nyúlt.

A magyar koncert különlegessége az volt, hogy bekerült a repertoárba a Here I Am akusztikus változata, illetve a koncert második ráadásából kikerültek a Beatles- és AC/DC-feldolgozások, ezek helyett kaptunk She Knows Met és Straight from the Heartot. Egyébként Bryan Adams rendkívül energikusan mozgott a színpadon, a kezdő Do What Ya Gotta Do alatt jó néhányszor ugrott nagyot a levegőbe gitárjával a nyakában.

A koncert hangosítására nem volt panasz, a hangtechnikusok profi munkát végeztek. A keverőpult mellett állva tökéletesen lehetett hallani a hangszereket és az éneket is. De ez csak nekünk meglepő. Világszintű produkcióknál ez már természetes követelmény.

Bryan Adams zenekarába egyébként nem lehet könnyű bekerülni, ez a csapat hozza a világszínvonalat 2002-óta, Adams talán emiatt sem változtatott a felálláson lassan tizenöt éve.

A kanadai zenész mindig jól kiéhezteti rajongóit. Önálló nagylemezt – a 2014-ben megjelent, csak feldolgozásokat tartalmazó Tracks of My Yearst leszámítva – 2008-ban adott ki utoljára. S ahogy néztem a koncerten a vidám Adamset, azon tűnődtem, hogy jó kedvét az új lemez könnyedebb hangvételű, rockosan színezett dalaiból merítheti-e. Fejfájást a csapatnak szerintem csak a koncert dalainak kiválogatása okozhatott, hiszen számtalan nagy sláger maradt ki az új dalok rovására. Összességében mégis nagyon pozitív élménnyel tértem haza; nem azt mondom, hogy az általam látott eddigi legjobb Bryan Adams-koncert volt ez, de ki tudja, lehet, hogy a soron következő szófiaira is ellátogatok. Aki pedig lemaradt volna, az is elgondolkodhat az ötleten, mert most jó ideg nem találkozhat majd a környéken a világsztárral.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »