Brutálisan sokat költöttek a németek biotermékekre

Brutálisan sokat költöttek a németek biotermékekre

A GfK piackutató eredményeire hivatkozva a csatorna honlapja azt írja, hogy ebből kifolyólag “kötelező elem” a kiskereskedők számára, hogy egészséges és társadalmilag felelős termékeket is kínáljanak a fogyasztóknak, főleg a középosztályhoz és a felsőbb társadalmi rétegekhez tartozó ügyfeleik megtartása érdekében. A tudósításból kiderül, hogy a Német Ökológiai Élelmiszer-szövetség adatai szerint tavaly a németországi fogyasztók csaknem 11 milliárd eurót költöttek biotermékekre, 5,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Már a diszkontáruház-láncok, így például az Aldi és a Lidl is felfedezték maguknak ezt a piacot, és minél nagyobb szeletet szeretnének belőle kihasítani. Egyre nagyobb a kereslet a vegetáriánus termékekre is. A Rügenwalder húsipari vállalat 2014 óta árul húsmentes termékeket, ma már bevételének 30 százaléka ebből származik, és arra számítanak, hogy ez az arány hamarosan 40 százalékra emelkedik. A ZDF arra is kitér, hogy amikor a Lidl kínálatában megjelent a Beyond Meat hamburger, amely zöldborsóból előállított fehérjéből és céklából készült, olyan gyorsan elkapkodták, hogy a két héttel későbbi, újabb szállítmány érkezéséig üresen álltak a polcok a boltban.

A ZDF riportja kiemeli, hogy az alkoholmentes söröket is egyre többen társítják a sportosabb és egészségesebb életmóddal, miután feleannyi kalóriát tartalmaz, mint a hagyományos sör. Ez az oka annak, hogy mára 500 fajta alkoholmentes sör kapható a sörnagyhatalom Németország piacán. Az ilyen termékek piaci részesedésre elérte a 7 százalékot, és iparági becslések szerint hamarosan 10 százalékra emelkedik, míg a hagyományos sörök utáni kereslet egyre csökken. A GfK adatai szerint a legújabb fogyasztói trend az, hogy egyre több vásárló fordul a cukormentes, kalóriaszegény élelmiszerek felé. A GfK szerint a legtöbben az élelmiszerek cukortartalmát tekintik elsődleges információnak arra vonatkozólag, hogy egy termék egészséges-e, ezért a nagy élelmiszerláncok, a Lidl és a Rewe hosszú ideje csökkenti saját márkás termékeinek cukor- és sótartalmát. A nagy üdítőital-gyártók is egyre több cukormentes terméket kénytelen piacra dobni a kereslet növekedése miatt. “Tartós és erőteljes trendet tapasztalunk a kalóriaszegény és kalóriamentes termékek irányába” – erősítette meg a ZDF-nek Detlef Gross, az Alkoholmentesital-gyártók Gazdasági Szövetségének vezetője.

Hírdetés

A ZDF arról számol be, hogy emiatt az egyértelmű trend miatt a nagy élelmiszeripari konszernek és édességgyártók, köztük a Nestlé, a Danone, a Dr. Oetker, a Haribo mind stratégiaváltásra, termékeik cukortartalmának csökkentésére készülnek, és új “light” változatok piacra dobását tervezik a csokoládétól kezdve a joghurton és pudingon át a gumicukorig.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »