Brüsszeli vérengzés: mintha háborúból jöttek volna a túlélők

Lábtörések, megégett torok, elvesztett szemek és sosem gyógyuló sérülések – évekig is eltarthat a teljes gyógyulása a brüsszeli bombatámadások túlélőinek. A bombákat nagyon aljas módon tákolták össze, volt olyan áldozat, akibe száz repeszdarab is fúródott – írta meg a brit The Telegraph.

Két együtt utazó brit férfi súlyos és maradandó sérüléseket szenvedett, miután telibe kapta őket a 31 ember életét követelő brüsszeli reptéri bomba. Megégtek, végtagjaik törtek, és repeszek ütöttek sebeket rajtuk, amiket ismételt műtétek során távolítottak el belőlük kedden és szerdán.

Brutális sérülések

A kórház traumatológiai osztályát vezető Stefaan Nijs egyébként dicsérte a negyvenes éveikben lévő brit férfiak bátorságát, amellyel a sérülésekkel szembenéznek. Egyikük lábtörést, súlyos égési sérüléseket szenvedett, és a repeszekből is kijutott neki, ugyanis a házi készítésű bombákba a dzsihadisták fémdarabokat, szögeket és csavarokat is tettek. Ő volt amúgy a könnyebbik eset: társa mindkét lába eltört, és attól tartottak, az egyiket amputálni is kell, de szerencsére a vénák rendbe hozásával sikerült megmenteni a végtagot. Ez utóbbi férfinek egyébként még mindig nehezére esik a légzés, mert a robbanás megégette a torkát, és duzzanatot okozott a tüdejében.

A két brit mellett még további 22 súlyos sérültet ápolnak Belgium egyik legnagyobb kórházában, a leuveniben, a brüsszeli reptéren és a Maelbeek metróállomnásnál történt robbantások során szerzett, horrorisztikus sérülésekkel. Az áldozatok között egyébként gyermekek is vannak, például egy hároméves kislány és két évvel idősebb bátyja is az intenzív osztályon fekszik, de várhatóan mind ők, mind édesanyjuk túléli a sérüléseket.

Ilyet még a háborúban sem szabadna

Nijs professzor elmondta, a sérülések súlyossága a személyzetet is megdöbbentette, és nyilvánvaló volt, hogy a bombákat úgy rakták össze, hogy azok minél nagyobb kárt okozzanak. „Afganisztánban találkoztam ilyennel, a csatatéren” – mondta az egyik orvos, aki arról beszélt, hogy a fémdaraboktól minden páciens komoly – és életre szóló – sérüléseket szenvedett.

Egy 17 éves amerikai diáklány még mindig harcol az életéért a gerincébe és lábába fúródott repeszek miatt, Nijs szerint ha a lány túl is éli, a sérülések örökre megváltoztatják majd az életét.

Van, akibe száz fémdarab is került

Az orvosok főként a testbe került tompa fémtárgyak ütötte sebek elfertőződésétől tartanak, miután néhány esetben nem sikerült eltávolítani a repeszdarabokat a túlélőkből, hiszen örök dilemma, hogy egy műtét nem okoz-e nagyobb kockázatot, mint amennyi előnnyel jár. A röntgen- és CT-vizsgálatok szerint ugyanis

néhány páciensbe száz fémdarab is fúródott, némelyikük pedig alig pár milliméteres.

A robbanások súlyos szemsérüléseket is okoztak: két áldozat félig megvakult, hatan pedig látásuk egy részét veszthetik el az okozott károk miatt. Mások ideiglenes halláskárosodást szenvedtek.

Évekig tarthat a gyógyulás

Nijs professzor szerint mivel az efféle harci jellegű sérülések nagyon ritkák Belgiumban, ezért attól tartottak, hogy nem tudnak majd megbirkózni a rengeteg sebesült jelentette óriási kihívással, de az összefogás és önkéntesek segítségével sikerült. Dicsérte a betegeket is, mondván, mindenki nagyon nyugodtan érkezett, a várt sikoltozás és kiabálás szinte teljesen elmaradt. Talán az adrenalin hatotta át őket, de vidámak voltak – mondta.

A két említett brit férfire, ahogy minden leuveni páciensre, hónapokig tartó rehabilitáció vár, többek között az arcukon és kezükön keletkezett égési sérülések miatt.

Ráadásul az orvos azt is elmondta, hogy a fizikai felépülést követően a pácienseknek pszichés zavarokkal is szembe kell nézniük. Jön a poszttraumás stressz, különféle erősségű szorongással és depresszióval – a teljes gyógyulás pedig még évekig is eltarthat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »