Bróker Marcsi kettőnek nevezte Kósa Lajos a csengeri örökösnőt

Bróker Marcsi kettőnek nevezte Kósa Lajos a csengeri örökösnőt

Amióta lapunk nyilvánosságra hozta, hogy mesés összegű örökség kezelőjévé vált Kósa Lajos, a tárca nélküli miniszter menekül a sajtó elől, ám az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 reggeli műsorában egy más témában interjút adott. A beszélgetésben azonban nem lehetett megkerülni a fideszes politikus 1300 milliárd forintos vagyonkezelési botrányának ügyét és azt, hogy Szabó Gáborné, a csengeri örökösnő Svájcból adott interjújában azt nyilatkozta, hogy Kósa Lajos folyamatosan azt mondta neki: veszélyben lesz az ő és gyermekei élete is. (Ezt a kijelentését azonban nem idézte pontosan a Mokka műsorvezetője, aki úgy fogalmazott: a Fidesz kiirtaná a családját.)

A tárca nélküli miniszter mint oly sokszor, most is a választási kampánnyal magyarázta az őt ért támadást. Felsorolta, hogy az elmúlt 16 évben mivel is estek neki, ráadásul szerinte minden esetben kiderült, hogy hazugság volt.

Szerinte most előástak valahonnan egy hölgyet, aki nyilvánvalóan hazudik, rengeteg embert vert át, és egy csalóval áll össze az MSZP és a DK. Azt azonban Kósa Lajos nem tette hozzá, hogy korábban elismerte, hogy hiteles közjegyzői okiratról van szó, ennek ellenére azt hangoztatta, hogy minden hazugság.

http://mno.hu/

A tárca nélküli miniszter sajátos magyarázatot adott arra, szerinte miért távozott Svájcba a csengeri asszony: „Ki is bújt a szög a zsákból, a hölgy ügyvédje egy DK-s képviselő, Helmeczy László, aki Szabolcs megyében indul a választáson. Ő keveri a kártyát hátulról. Egyébként a hölgyet kimenekítette Svájcba a magyar hatóságok elől, mert ezt a hölgyet csalás miatt a rendőrség szeretné kihallgatni, az ő csalássorozata ügyében nyomoznak a hatóságok. Nekem ehhez semmi közöm, hozzászoktam ezekhez a támadásokhoz.”

http://mno.hu/

Kósa kijelentette, hogy édesanyja soha egy fillért nem fogadott el, és nem is kapott tőle.   Ám azt már nem tette hozzá, hogy több mint nyolcszázmillió forint ajándékozásáról foglalt hiteles közjegyzői okiratba nyilatkozatot ő maga és a csengeri megbízó. A pénzt pedig a fideszes politikus édesanyja kapta volna meg. Az, hogy ez a több száz milliós összeg nem jutott el Kósa édesanyjához, nem a miniszteren múlt.

A csengeri nő ügyét Bróker Marcsi kettőnek aposztrofálta a politikus, és arról beszélt, hogy a rendőrség keresi azokat, akik pénzt adtak a nőnek.

http://mno.hu/

Korábban Kósa szerepéről Szabó Gáborné, a csengeri örökösnő a Független Hírügynökségnek azt mondta: 2012 óta ismeri a korábbi debreceni polgármestert, akivel 2017 novemberében beszélt utoljára telefonon, korábban pedig Svájcban is voltak együtt. Helmeczy erről a Magyar Nemzetnek azt mondta: tudomása szerint bankbiztonsági okokból léteznek olyan felvételek külföldön, amelyeken Kósa beszél, és amelyek bizonyíthatják, hogy a miniszter hazudozik.

Szabó Gáborné azt is elmondta, hogy Kósa állításával szemben nem szélhámos, mert létezik az 1300 milliárdos örökség, és Svájcban hozzá is fog jutni az ezt bizonyító iratok másolatához, sőt, még több pénzhez is, mint amennyiről eddig szó volt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »