Brit népszavazás: erősödő remények, erősödő font

Jó néhány britnek özönvízen kell átkelnie, hogy leadhassa szavazatát az országuk európai uniós tagságáról szóló népszavazáson. Az évtized voksolása előtt utolsóként kiadott közvélemény-kutatás szerint győznek azok, akik maradnának a közös térségben. A hírre a font is elkezdett erősödni.

Özönvízszerű eső zúdult a britek nyakába London és Délkelet-Anglia egyes részein csütörtök hajnalban, ezzel is megnehezítve azok dolgát, akik megpróbálják leadni voksukat az évtized talán legjelentősebb brit szavazásán. Javában zajlik ugyanis az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról szóló referendum, amelyen a győzelem az előrejelzések alapján nüanszokon múlhat.

A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint a maradáspártiak számíthatnak győzelemre, az Ipsos MORI ugyanis 52 százalékos támogatottságot jósolt, míg az unióból kilépni szándékozóknak meg kell elégedniük 48 százalékkal.

Erősödik a font

Az Ipsos MORI eredményeinek hírére elkezdett emelkedni a font árfolyama, a legutóbbi híradások alapján csaknem másfél százalékos erősödéssel 1,49 dollár/font felett járt a csütörtök délutáni forgalomban. Az amerikai valutával szemben a font tavaly december óta nem volt ilyen erős.

A legutolsó felmérés egyébként megmutatta, hogy az embereket már jobban izgatja a bevándorlás kérdése, mint az, hogy a brexit milyen hatással lesz a brit gazdaságra. Kiderült az is, hogy a munkáspárti szavazók 68 százaléka voksolhat majd a maradásra, de a konzervatívok körében ez az arány csak 43 százalékos.

A fogadóirodák is a Brüsszellel szimpatizálók győzelmét vetítik előre: az egyik legnagyobb brit fogadóhálózat, a Ladbrokes 74 százalékos esélyt ad arra, hogy a csütörtöki népszavazáson a választók többsége az Egyesült Királyság EU-tagságára szavaz. A referendum a fogadóirodáknál minden idők egyik legfontosabb politikai eseményének számít, csak a Betfair nevű cégnél 56 millió fontot tettek fel eddig.

Vészforgatókönyvek

A maradáspártiak számára biztató jelek ellenére a Financial Times forrásai közben arról nyilatkoztak a lapnak, hogy egyes brit bankok stresszhelyzeti teszteket végeznek arra az esetre, ha mégis a kilépéspártiak nyernék a csütörtöki voksolást. A modellezett forgatókönyv-változatok között még az is szerepel, hogy a brit pénzügyi hatóságok tőkekorlátozásokat vezetnek be, egy, a bankrendszerre nehezedő rendkívüli nyomás esetén.

Az urnákat helyi idő szerint 22 órakor zárják, a 82 választókerületben egyesével, kézzel számolják majd össze a leadott szavazatokat. 46,5 millió ember voksolhat, az éjszaka folyamán külön-külön jelentik az eredményeket, melyeket végül összesítenek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »