Bringás felvonulók népszerűsítették a környezetbarát közlekedést Komáromban

Bringás felvonulók népszerűsítették a környezetbarát közlekedést Komáromban

A komáromi székhelyű Szabadság Vándorai Túrakerékpáros Egyesület idén is bringás felvonulással csatlakozott az Európai Mobilitás Hetéhez, amely célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. A főszervező, Bujna Zoltán világutazó „biciklis dervis” a segítőtársaival együtt, szeptember 22-én zeneszóval és odaillő minisztériumi ajándékokkal dobta fel a résztvevők hangulatát.

A napsütéses időjárás a szívesen kerekező családok apraját és nagyját a Klapka térre vonzotta, ahol őket a városi képviselőként is ismert Bujna Zoltán üdvözölte. Elmondta, hogy az immár ötödik felvonulásuk fő célja felhívni a figyelmet a kerékpár használatának előnyeire, illetve a környezetvédelem fontosságára, hiszen a biciklisek nem szennyezik kipufogógázzal az életkörnyezetet.

Örömmel nyugtázta, hogy ma reggel „tiszta Hollandia-hangulat“ volt a komáromi utcákon: sokan szülői kísérettel vagy egyedül, kerékpáron vagy rolleren igyekeztek az iskolába, óvodába. Úgy tűnt, hogy élvezték a jármű-váltást, ezért a lakosoknak a továbbiakban is érdemes lenne minél nagyobb számban, autók helyett két keréken közlekedniük. Ha erre sor kerülne, akkor egyre élhetőbbé válnának a városaink, így Komárom is, s az oktatási intézmények környékén nem alakulnának ki közlekedési dugók. Ilyen szándékkal épülnek a helyi kerékpárutak is, s a Pons Danubii EGTC korábban városi segítséggel beindította Közép-Európa egyik legjelentősebb elektromos kerékpár-kölcsönző rendszerét, amely 8 várost, illetve Szlovákiát Magyarországgal köti össze.

Hírdetés

Az egyesület céljainak ismertetése után a szervezők kiosztották az apró minisztériumi ajándékokat, így a vászontáskákat, elsősegély csomagokat, fényvisszaverő mellényeket és egyebeket. Majd a jelenlevők a főszervező és két városi rendőr vezetésével lassan az uszodához tekertek, ahol Kulin Eduárd, a Komáromi Művészeti Alapiskola hegedűtanára a növendékeivel, vagyis a Gentlemans együttessel, fülbemászó muzsikával szórakoztatta a bringásokat. Azután a karaván több lakótelepet érintve, 7 kilométert tett meg, s a Klapka utcában gitárzenével párosult a fogadtatásuk.

Egyébként rövid kultúrműsorral harmadízben színesítették a felvonulást. Korábban ugyanis Bujna Zoltán részt vett egy hasonló bécsi rendezvényen, amelyen 30 ezren lehettek, s onnan kölcsönözte a hangulatfokozó kultúrbetétek ötletét. Róla az is köztudott, hogy az egész családjával együtt nemcsak megszállott bicajos, hanem az egyes intézményekben az ovis és iskolás gyerekeket is játékos formában, szívesen tanítja meg a biztonságos közlekedésre.

Az már csak „hab a tortán“, hogy Komáromban nem csupán egy napig vagy egy hétig ingyenes a helyi buszközlekedés, hanem egész évben…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »