Brazília: Letratóztatták Bolsonaro többszáz hívét az elnöki palota feldúlása miatt

Brazília: Letratóztatták Bolsonaro többszáz hívét az elnöki palota feldúlása miatt

Brazíliában Jair Bolsonaro korábbi elnök hívei több városban összecsaptak a rendőrökkel. A fővárosban tüntetők ezrei hatoltak be vasárnap a kongresszus, a legfelsőbb bíróság és az elnöki palota épületébe, ablakokat törtek be, bútorokat rongáltak meg, ellopták az ország 1988-as alkotmányának eredeti példányát. Fegyvereket is szerezek az elnöki biztonsági hivatalból.

A január 1-jén hivatalba lépett Luiz Inácio Lula da Silva szerint, Bolsonaro korábbi elnök híve, a főváros kormányzója, Ibaneis Rocha rendőrsége nem állította meg a támadók előrenyomulását.

Rocha később videóüzenetben kért bocsánatot Lulától, a középületek megrongálásáért felelős tüntetőket „valódi vandáloknak” és „igazi terroristáknak” nevezte.

A brazil hatóságok elkezdték a nyomozást a demokrácia négy évtizeddel ezelőtti helyreállítása óta történt legsúlyosabb államellenes támadás ügyében. Vasárnap késő este Luiz Inácio Lula da Silva elnök visszatért a fővárosba és megígérte, hogy bíróság elé állíttatja a zavargások vezetőit.

Rohamrendőrök és Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök támogatói, akik megrohamozták a brazíliavárosi elnöki hivatalt, a Planalto-palotát.
MTI/EPA/EFE/André Borges

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök szerint Bolsonaro a felelős, mert választási csalásról szóló alaptalan vádjaival fellázította támogatóit.

Hírdetés

Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök felméri a károkat, miután Bolsonaro korábbi államfő hívei elfoglalták és feldúlták a brazíliavárosi elnöki hivatalt, a Planalto-palotát 2023. január 8-án.
MTI/AP/Eraldo Peres

Jair Bolsonaro volt elnök 48 órával hivatali ideje lejárta előtt Floridába repült, és onnan utasította vissza a vádakat.

Bolsonaro a Twitteren azt írta, a békés tiltakozások demokratikusak voltak, de a kormányzati épületek lerohanása „átlépte a határt”.

A rendőrség vasárnap három óra alatt visszafoglalta az épületeket, könnygázzal feloszlatta a tömeget.

Falvio Dino igazságügyi miniszter szerint 200, Rocha kormányzó szerint 400 embert tartóztattak le. A nyomozással azt akarják feltárni, ki finanszírozta a több száz buszt, melyekkel Bolsonaro híveit a fővárosba szállították. Azt is vizsgálják, miért nem készült fel biztonsági intézkedésekkel a kormányzó a közösségi médiában napok óta tervezett demonstrációkra.

A szervezkedő csoportok tagjai a dél-amerikai ország több városában gyülekezőhelyeket jelöltek ki, ahonnan bérelt buszokkal készültek a fővárosba menni azzal a szándékkal, hogy elfoglalják a középületeket. A rohamrendőrség azonban csak órákkal a tüntetések kezdete után ért a helyszínre.

Emmanuel Macron francia elnök biztosította Lulát, hogy számíthat Franciaország támogatására. Joe Biden amerikai elnök felháborítónak nevezte a tüntetők által elkövetett erőszakot. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök pedig elítélte a brazil konzervatívok „puccskísérletét”.

Az uniós intézmények vezetői is elítélték a brazíliai zavargásokat. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn közzétett Twitter-üzenetében a demokrácia elleni támadásnak nevezte, hogy Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai megrohamozták Brazíliavárosban a közintézményeket, választási csalással vádolva az új államfőt.

Határozottan elítélem a demokrácia elleni támadást Brazíliában, ez nagy gondot jelent mindannyiunk, a demokrácia védelmezői számára

– fogalmazott Ursula von der Leyen hangsúlyozva, hogy teljes mértékben támogatja a „szabadon és tisztességesen megválasztott” új elnököt.

Charles Michel, az EU-tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke azt írta, elítéli a Brazília demokratikus intézményei elleni támadást és támogatja Luiz Inácio Lula da Silva elnököt, akit – mint kiemelte – brazilok milliói választottak meg tisztességes, szabad és demokratikus úton.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »