Bravúros ukrán szereplés Szlovákiában

Mindhárom mérkőzését megnyerte az ukrán női kézilabda-válogatott Szlovákiában a 2017-es évi világbajnokság előselejtezőjén, így bizakodva várhatja a júniusi folytatást.

A Borisz Csizsov szövetségi kapitány által vezetett ukrán gárda a legnagyobb ellenfélnek számító Szlovákiával kezdett, és az első félidő közepe tájékán már ötgólos hátrányba került. Ekkor az ukránok kapujában Viktória Timosenkovát Balog Judit váltotta, aki parádés védések sorát mutatta be. A Vác portása 27 lövésből 14-et hárított, így a még nemzetközi szinten is egészen kiválónak számító, 52 %-os teljesítménnyel oroszlánrészt vállalt abban, hogy a vendégek a végére 21-20 arányban a maguk javára fordították az eredményt.

A folytatásban Ukrajna 31-16-ra verte Litvániát, majd zárásként 27-14 arányban bizonyult jobbnak Görögországnál, így hibátlan mérleggel végzett a torna élén.

Az ukrán válogatottban, egyetlen ungváriként, Irina Kompaniec 5 góllal járult hozzá csapata sikeréhez.

***

Az ukrán nemzeti csapat ugyan nem lehet ott a hét végén induló svédországi kézilabda Európa-bajnokságon, de a magyar együttes ott lesz majd a 16-os mezőnyben.

A Kim Rasmussen által irányított magyar együttes a Romániában megnyert Kárpát-kupával hangolódott az eseményre, amelyen előbb a holland-B válogatottat győzte le nehezen, majd a döntőben a házigazda románokat verte 29-24-re.

A tornagyőzelem nem kis áldozatokkal járt, hiszen a húzóembernek számító Kovacsics Anikó és Szucsánszky Zita is olyan komoly sérülést szenvedett, hogy veszélybe került Eb-részvételük. Az már korábban biztossá vált, hogy sérülés miatt Tomori, Zácsik, és Korsós sem lehet ott a válogatottban, így a kontinensbajnokságra nem túl jó előjelekkel utazhat a magyar csapat.

A magyar válogatott egyébként december 5-én Csehország ellen kezdi meg szereplését, két nappal később Dániával játszik, majd Montenegró ellen fejezi be a csoportmeccseket.

***

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésen a Telekom-Veszprém 28-24-re kapott ki a Paris SG. vendégeként, míg a MOL-Pick Szeged 33-28-re nyert a svéd Kristianstad ellen.

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 48. számRovat: SportTelepülés: UkrajnaCímkék: kézilabdasportukrajnai hírekForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »