Bozótvágó késekkel mészárolják a hindu szerzeteseket

Nem szűnik a vallási indíttatású erőszakhullám Bangladesben: pénteken egy hindu kolostorban dolgozó önkéntest gyilkoltak meg bozótvágó késekkel feltehetően iszlamista szélsőségesek – számolt be a történtekről a helyi rendőrség.

 

A hatvanéves, cukorbeteg Nitja Randzsan Pandej szokásos reggeli sétájára indult az északnyugat-bangladesi Pabna körzetben található Sri Sri Takur Anukulcsandra Asram kolostor közelében, amikor bozótvágó késekkel felfegyverkezett ismeretlenek rátámadtak. A negyven éve a kolostorban dolgozó férfi a helyszínen életét vesztette – közölték a hatóságok. A támadás elkövetőjeként egyelőre senki nem jelentkezett. Alamgir Kabir, a körzeti rendőrség egyik illetékese azonban elmondta, hogy az eset a szélsőséges iszlamisták által korábban elkövetett támadásokra emlékeztet. Néhány nappal korábban ugyancsak bozótvágó késekkel egy hindu szerzetest öltek meg Banglades nyugati részén. Nitja Randzsan Pandej két hónapon belül már a tizenkettedik, akit megöltek Bangladesben a vallási kisebbségek tagjait és értelmiségieket célba vevő gyilkosságsorozat részeként.

Több esetben az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett elkövetőként. Sejk Haszina Vazed miniszterelnök kormánya iszlamista szélsőségeseknek tulajdonítja a gyilkosságokat, de azt tagadja, hogy az országban jelen lenne az Iszlám Állam vagy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet dél-ázsiai ága. A BBC brit közszolgálati média híroldalán később arról számolt be, hogy a bangladesi hatóságok az erőszakhullám megfékezésére péntekre virradóan indított, átfogó művelet során mintegy kilencszáz feltételezett szélsőségest vettek őrizetbe.

Egy rendőrtiszt a BBC-nek elmondta, az elmúlt három évben hírszerzési információk alapján összeállították a vallási indíttatású vagy más kisebbségek elleni erőszakcselekmények feltételezett elkövetőinek listáját. A rendőri akció keretében a listán szereplőket kutatják fel a hatóságok. Hozzátette, hogy az őrizetbe vételek száma tovább növekedhet. Megfigyelők szerint egy rendőrtiszt feleségének megölése vezethetett az átfogó művelet elindításához. Sahidul Hokk főfelügyelő csütörtökön tett ígéretet arra, hogy a nő gyilkosait “nagyon hamar utol fogja érni az igazságszolgáltatás szigora”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »