Bozgor és boanghin

Ignácz Rózsa a Keleti magyarok nyomában című könyvében a következőt írja: „És ott fönt, közvetlenül a tetők alatt, parányi manzárdszobák forró gőzében él száz és száz székely cseléd. A hipermodern blokkházak lakásaiban nincs cselédszoba. Fönt, a legfelső emelet fölött rengeteg apró rabitz-kamra van. A kis kamrákban egy-egy vaságy, bádogmosdó árválkodik. Az áttüzesedett tetők alatt gőzölgő emberpárás hőség. És egész nap és egész éjjel harsogó csengők szólnak a rabitz cselédszobák falán. Szolgálattételre szólítják a román urak odafentről, a hatodikról vagy a kilencedik emeletről Regátba szorult véreinket. Csíkkászoni szakácsnékat, udvarhelyszéki szobalányokat, háromszéki sofőröket, román tiszturak puccerjeit. Hívják a megbízható, hűséges, jódolgú és alázatos cselédeket, magyar nőket és férfiakat. Ahogy ők nevezik, a nekik szolgáló bevándorolt fajt, ezt az albánnál, töröknél, görögnél, levantei söpredéknél alacsonyabb értékűt, ezt a jöttment és idegent, kicsit leereszkedő jóindulattal, kicsit csúfondárosan: a bangyeneket.”

A történelem folyamán egyik nép a másikat különböző jelzővel illette: az olaszt digózta, a németet fritzezte, a lengyelt polákozta, az oroszt muszkázta, a románt bocskoros oláhozta. Gyakori eset a világon, hogy egy másik népet annak valamely gyakran használt, rá jellemzőnek tartott szavával neveznek meg. Az új-zélandi maorik például a franciákat Wiiwii-nek hívják, mert többnyire a hadseregben azt hallották tőlük, hogy oui, oui „igen, igen”.

A magyarok körében a románokat nustyuknak hívják, mert nem akartak megtanulni magyarul és mindenre azt mondták, hogy „nu ştiu”. Olyan bántó, fájdalmasan megalázó jelzőt, mint a bozgor és a boanghin, amit a románság a magyarokra, s ezen belül leginkább az erdélyiekre zúdított, aligha találni a világon.

A bozgor szerintük hazátlant, a boanghin pedig jöttmentet jelentene. Mindkettő inkább rájuk illene, mint a több mint ezer éve írásos dokumentumokkal igazolható itt élő magyarságra. Az erdélyi szászok és az ortodox egyház háttérmunkája jól besegített az egyszerű román népnek, hogy ilyen magyar gyűlölővé vált. Ahelyett, hogy hálával tartozna, hogy Erdélyben a nehéz történelmi időket túlélhették, kibújhattak a katonaság és az adó alól, szaporodhattak – addig ameddig a magyar férfiak pusztultak a harctéren-, magyar állami pénzen iskolákat és templomokat kaptak, hadd ne soroljam tovább. Mindhiába, ők úgyis csak azt hallanak, amit ők akarnak ebben az elvakult, és állandóan gerjesztett nacionalizmusban.

A román irodalomban a bozgor szót először Caragiale írja le 1901-ben, a Moftul Românben megjelent humoros karcolatában, amelyben a narrátor a Brassó–Budapest vonaton kihallgatja az ifjú házaspárt – a bozgort és a bozgoroájkát –, akik megjátsszák, hogy nem tudnak románul. Különben a szó használata különösen Trianon után vált szaporábbá, köznapivá, addig az erdélyi románok nem nagyon bozgorozták az erdélyi magyarokat, hiszen tudták az igaz történelmet, de a Regát túltett rajtuk a bozgorozásban.

Hírdetés

Száz éve folyamatosan, amikor a törvényes jogainkat kérjük, a politikai pártok választási kampányaikor, sporteseményeken, főleg focimeccseken, kénytelenek vagyunk szembesülni a román tömeg szervezett és irányított skandálásával, hogy „Afară, afară, cu bozgorii din ţară!”.

Több román értelmiségivel beszélve, szerintük a bozgor nem egyértelműen hazátlant jelent, az átlag román a bozgor szó alatt inkább magyart ért, csak csúfolódva mondja, becsmérelően, és nem jóindulatúan. Az orosz nyelv adta lehetőség a bozgor szó eredetét a biez gorod (város nélküli), illetve biez gora (hegyek nélküli) szláv szavakkal magyarázza. A románoknál az ortodox liturgia nyelve sokáig az ószláv volt. A román függetlenség kivívása előtt és után is hosszasan tartózkodott a cári hadsereg az országban. Pavel Kiseleff tábornok Bukarestben sokáig vezette az orosz katonai közigazgatást. Bukarestben, és a többi havasalföldi városokban, szép számban voltak jelen erdélyi magyarok, akik itt vállaltak munkát, vagy a Habsburg megtorlás elől ide menekültek. Ők tényleg hazátlanok, és hegyek nélküliek voltak. És azt is vegyük figyelembe, hogy az itt dolgozó magyarok szorgalmasak, jól neveltek voltak, így anyagilag gyarapodtak és kiváltották az eltunyult többség irigységét.

Volt tehát idő, alkalom, és helyzet a biezgorod-bozgor átvételére. Szerintem a bozgorozás a regáti románság körében kezdődött, éspedig Bukarestben. Az ’48-as forradalom idején a százezres orosz seregben sok volt a baskír, akiket kunul besgennek, magyarul boskornak neveznek, egyesek szerint innen jönne az bozgor szó. Baskír az Urál déli részén élő török nyelvű nép, a szó török eredetű. A baskort alakváltozat a baskírok saját önelnevezése. Egyes okoskodó román történész a bozgor szóval igazolja, hogy a romának már a magyarok előtt a Kárpát-medencében voltak.

Nekük volt hazájuk, nem voltak jövevények, mint a magyarok. Abból indulnak ki, hogy sok keleti történész a magyarokat baskírnak nevezi. Mások szerint a bozgor szóvegyüléssel keletkezhetett. Erdélyben a vallásosság miatt utcán, és hivatalos helyeken nem káromkodtak. Regátban, mivel a románok nem tudtak magyarul, szabadabban beszéltek a magyarok és káromkodtak is bőségesen, persze ha kellett. Baszdmeg szót a román bozmegnek hallja, hozzátette az ungurt, és ebből a két szóból megszületett a bozgor. Ismert volt az ungur-bungur csufolódó, a bun-szókezdet boz-ra cserélése után máris az ungur-bozgor csúfolódóvá vált. De a bozgor és a bocskor szavak hasonlóságára is lehet gondolni. A román a bocskor szót bozgornak ejti ki, végül ki a bozgor? A román nyelvben a boscorodi, vagy az a bozgorodi azt jelenti, hogy valaki érthetetlenül beszél.

A bangyin jöttmentet jelent, állítólag a török bacin (latrinatakarító), illetve a bădăran (faragatlan) és a soangher (sógor) szavak összetételéből ered.

Dr. Bencze Mihály / Bukaresti Magyar Élet, VII. évfolyam, 1. szám, 2019. január 17.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »