„Bőven van további kihívás a piacon”

„Bőven van további kihívás a piacon”

A magyar lízingpiac növekedése kitarthat, ám üteme csökkenhet a következő években. Feladatok vannak: a közelgő kamatemelési ciklusra fix konstrukciókkal, az ipar 4.0 kihívásaira átalakított kockázatkezeléssel kell készülni – nyilatkozta a Világgazdaságnak Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Negyedévről negyedévre két számjegyű növekedés látható
a lízingpiacon. Mi áll a gyors bővülés hátterében?

Valóban örömteli, hogy rendre kiemelkedő növekedést ér el a magyar piac: a finanszírozott összeg tekintetében a második negyedév végén már 329 milliárd forintnál járt a piac, ami 18 százalékos plusznak számít. Ez részben a kedvező gazdasági környezetnek köszönhető: a több mint négy százalékkal bővülő GDP, az erősödő belső és külső kereslet is segíti a vállalkozások fejlődését, ráadásul a beruházások szintén bővülnek. A jó makrogazdasági környezet fejlesztésre ösztönzi a vállalkozásokat. Szűkebben nézve a lízingpiac bővülése nagyrészt a járműeladások felfutásával függ össze. Például a személy- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg kiemelkedően, negyven százalékkal, közel 119 milliárd forintra emelkedett a második negyedév végére. A teljes portfólió 1300 milliárd forintos összege stabil piacra utal.

Meddig tartható az új kihelyezéseknél a mostani dinamika?

A Magyar Lízingszövetség mindig igyekszik óvatos prognózisokat adni, hiszen számtalan tényező befolyásolhatja a gazdaság teljesítményét, ezen belül a pénzügyi szektor, a lízingpiac eredményeit. A tagvállalatok tisztában vannak azzal, hogy nem tart a végtelenségig ez a tempó, de persze további növekedéssel számolunk. Ha egy számjegyű lesz a növekedés, az is kedvező, a lényeg, hogy bővüljön a piac. Erre szükség is van, mert az alacsony kamatkörnyezet és a különböző adminisztratív előírások, a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó szigorú szabályok nagyban érintik a jövedelmezőséget. Éppen ezért kulcskérdés, hogy a tagvállalatok minél hatékonyabban működjenek

Említette az alacsony kamatkörnyezetet. Mi várható akkor a lízingpiacon, ha e téren – a nemzetközi tendenciákat követve – itthon is változik a helyzet?

A kamatok és a marzsok alakulására felelőtlenség pontos prognózist adni hosszú távra, de az tény, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már megkezdte a szigorítást, az Európai Központi Bank is várhatóan szigorúbb üzemmódba vált a következő időszakban. Mindez hatással lehet a magyar piacra, bár úgy látjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank minden lehetséges lépést megtesz azért, hogy alacsonyan tartsa a kamatokat. A nemzetközi piacokon már látszó kamatemelkedést ugyanakkor már itthon is kezdték beárazni a szereplők, ez pedig kockázatos lehet. A lízingkonstrukciókat választó ügyfelek, vállalkozások és magánszemélyek szintén látják a kockázatokat. Ez részben abból látszik, hogy növekszik a fix havi törlesztésű konstrukciók aránya – e téren tehát a lízingpiac megfelel a jegybank új elvárásainak: a biztonságosabb, a kamatkockázatokra védelmet nyújtó konstrukciók felé terelné a kkv-finanszírozást.

A kamatoknál maradva: a jegy­bank törekvései mellett az állami programok milyen hatással vannak a piacra?

Az állami támogatással igénybe vehető konstrukciókkal, köztük az Exim lízingfinanszírozási megoldásainak is köszönhetően, az érintett vállalkozások nagyon kedvező finanszírozáshoz juthatnak. Az MNB pedig jövő évtől meghirdette új programját, az NHP fixet, amelyet lízingformában is lehet igényelni.

Évek óta napirenden van, hogy változik mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek eszközbeszerzéshez vagy éppen járművásárláshoz való hozzáállása. Ez milyen lehetőséget ad a lízingvállalatoknak?

Valóban, egyre erősebb nemzetközi trend, hogy az emberek és a cégek nem tulajdonolni, hanem használni akarnak egy-egy gépet, berendezést vagy járművet. A lízingpiac számára ez óriási lehetőség, hiszen a lízingkonstrukciók lényegében erre vannak kitalálva. Persze kihívást is jelent, mert a változás miatt megfelelő konstrukciókat kell biztosítani az érintetteknek – de ezért dolgozunk. Fontos újdonság, hogy egy friss uniós határozat alapján Magyarországnak lehetősége lesz bizonyos szabályok módosítására, és egyszerűsödhet a magán- és üzleti használatban lévő vállalati autók bérleti, illetve nyílt végű lízingdíja forgalmiadó-részének arányos levonása. Ez fontos eredmény, évek óta küzdött ezért a lízingszövetség, ha megszületik az új szabályozás, újabb lökést kaphat az autó- és flottafinanszírozás, ezen keresztül pedig az újautó-piac is.

A teljes interjú a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »