Bota Ágnes: Sokcsillagos wellness Erdélyben – olvasónk írása

Bota Ágnes: Sokcsillagos wellness Erdélyben – olvasónk írása

Mindenkinek szüksége van a pihenésre, muszáj, hogy az egész éves munkánkat kipihenhessük, akár nyáron, télen. Egy a lényeg, valóban fel tudjunk töltődni, hisz majd ebből nyerjük az erőnket, ami sajnos mindig fogytán van. Ezért is fontos az aktív pihenés, feltöltődés. Mindenki megtalálja a számára szerethető pihenést, hisz vendégszerető népek vesznek bennünket körül, és nem kell ahhoz a világ másik végére elutazni, ha pihenni vágyunk. Sokan messzi távolságokban gondolkodnak, mikor itt van mellettünk sok ősi kultúra, itt vannak a magas hegyek, tavak, folyók, völgyek, források. Mindenki hódolhat különböző sportoknak, és ki is próbálhatja azokat. Engem vonzanak az érdekes, extrém sportok, így ki is szoktam próbálni őket.

Mi év közben is bebarangoljuk a környéket, és meglep, mikor azt hallom, hogy sokan nem jártak még az én híres városomban, a nevezetes kis üdülőfalumban. Így meglepődöm azon is, hogy sokan még nem látták a Balatont sem. Úgy gondolom, magyar embernek életében egyszer látni kell a magyar tengert. Szeretek utazni, idegen helyeken járni, ahol valami megfog, igazi felfedezés számomra.

Általában nem szoktam semmit előre nagyon leszervezni. Ami aggaszt kicsit, repülőn nagyon félek, egyszerűen nem bírom, ezt látni rajtam, úgyhogy még a repülőtéren egy kis magyaros házi pálinkával megerősítem a bátorságomat, és még „gyógyszerként” is szoktam vinni egy jó kis üveggel magammal, hisz nem is hinnék, mennyi mindenre jó. Egyiptomi utunk alkalmával mindenki beteg lett, kivéve a mi csapatunkat. Mondták is, hiába isszák a jó kis házi pálinkát, nem használ. Igen! Utólag már nincs olyan hatása, de én még otthon, a Liszt Ferenc reptéren kezdtem el inni. Barátnőm gyümölcsös sörrel kezdett, mondta is, igyak, mert aki a közelembe kerül, érezni fogja a szilva bukéját, ha egyáltalán felengednek a repülőre. Tegyük hozzá, mert humorérzéke is megvolt a kísérő családtagjaimnak és baráti társaságuknak, hisz ezek nélkül az utazás mit sem érne. Ajánlották az „utazó” tablettát, de mondtam, nem, hányingerem van, félek, bár valamelyik biztosan hat, vagy a pálinka, vagy a tabletta. Persze kaptam még jobbnál jobb tanácsokat, mindet nem sorolnám fel, egyik ilyen a nyugtató tabletta, aztán a mély levegővétel. Ez így nekem soknak tűnt, az egyszerűbb megoldást választottam, a fent említett módon. Maradt a házi pálinka, ez mindig bejön. Így már űrhajóval is repülhettem volna. Amire odaértünk, már én kipihentem ébredtem fel. Hozzá kell tennem, nem bírom az alkoholt, de vannak kivételek. Én ezt vállalom! Azt sosem szabad mondani, hogy félek, mert akkor bevonzzuk a negatív hatásokat. Mondjuk, azokat vonzani a mai világban nem is kell, azok úgy jönnek-mennek az életünkben, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Aztán elmondhatjuk, hogy na, már megint ez sem a mi napunk volt. Nem szégyen ez, nekem is vannak rossz napjaim, meg még rosszabbak.

Pszichológiát tanultam, tudnom kellene levezetni, főleg a saját rossz periódusaimat, így már kialakult egy A és B terv és beiktattam egy C tervet is, de csak vészhelyzetre, mert azok is adódnak. Aztán jöhet, aminek jönnie kell. Nekem azok a túráim, kirándulásaim, nyaralásaim a sikeresek, amik nincsenek túlszervezve. Annyit tudok, biztos pontként ide megyek és a többi az magától történik. Általában a hivatalos ügyeim is maguktól szoktak megoldódni, mert nem szeretem a papírmunkát, sem azokat, amiket e-mailen kell visszaküldeni, jelezni. Ezekkel főleg nem foglalkozom. Csak pár hónap múlva kapok értesítést újra, hogy mivel nem töltöttem ki, nem válaszoltam rá, így vagy aktualitását vesztette, vagy megcsinálták helyettem. A másik kedvencem mikor tele van a postaládánk reklámújságokkal, azt úgy egy az egybe viszem a tüzelésre váró dobozunkba. Így aztán néha sikeresen az újságokkal együtt kidobtam már nagyon fontos levelet, képeslapot, amit vártam, nem is értettem miért nem kaptam meg. De semmi gond, mert amikor bedobom a kandallóba, akkor néha ki esnek a szórólapok közül a hónapok óta várt levelek. Ez miatt már sokat kaptam, hogy nem szabad mindent így kidobni, de én szeretem a rendet magam körül és nálunk reklámújság és pletykaújság ki van tiltva.

A nyaralásnál több a könyv, mint a ruha, és jó nehéz tőle a bőrönd. Bár a mostaninál esti olvasásra számítva ráhibáztam. Az egyik nagyon kedves hely számomra Erdély, imádom, így egyszerűen, azt lehet mondani, szívem csücske. Ami számomra a legszuperebb volt, nem ám holmi négycsillagos szálloda, vagy ötcsillagos, nekem sok-sok csillagos szállásom volt, szinte az egész univerzum csillaga ragyogta be az estéim, és a kis házat. Mivel vágytunk kis romantikára, a természetben lenni, nekünk ez mindig bejön. Kísérőnk mondta, ha szerencsénk van, itt láthatunk kisebb méretű, játékos fekete medvéket is. Ettől picit féltem, de szerencse lett volna, még nem tudom utólag, kinek, nekem vagy a kisméretű játékos fekete medvéknek, hogy ha összefutunk. Újra felejthetetlen volt nagyokat barangolni a Hargitai hegyek között. Mi egy eldugott kis tanyán töltöttünk pár napot, ahol villany sem volt, de volt petróleumlámpa. Este én még szívesen olvastam volna, de János bácsinál este 9 órakor csendes pihenő volt. A házigazdánk egy 76 éves „aranyember” volt, aki pásztor. Szerettem ízes beszédét, a fantasztikus puliszkát, ahogy ő csinálta, és édes tejjel leöntve, meg nem tudtam volna unni. A faluba reggelente bemenve lovas kocsival élmény volt. Friss tehéntejet inni, úgy, ahogy otthon sosem. Sőt, kancának a tejét is ittam már, először akkor, mikor lovas felvonulásra mentünk és a hucul lovunkat meg kellett könnyíteni, melynek kiscsikóját otthon hagytuk. Nem hagyhattam ki, hogy ne kóstoljam meg. Elárulom, isteni finom, édes, habos meleg ital. Ezért Erdélyben már nekem nem volt újdonság, hogy ittam-e már kancatejet, ha kérdezték. Hát persze! A sajtok is itt sokkal finomabbak voltak, mint otthon. Aztán a finom házi kenyér, amit kézzel dagasztanak. A finom mangalica szalonna. Úgy gondolom, minden tájjellegű étket ki kell próbálni, amit nem eszünk otthon, így sikerült kakastöke pörköltet és minden számomra különleges ételt ennem. Egy igazi disznóvágásban részt venni.

Ami zavart, de nagyon finom volt, és utólag árulták el, az a lókolbász volt, de azt is megettem. Ezek a dolgok egy tanyasi, falusi ember számára nem meglepőek. Valójában számomra sem, de már ritkábban vagyok részese, és jobban értékelem ezeket a dolgokat, hisz vannak olyan emberek, akik még tyúkot is csak a bevásárlóközpont húsos részlegén láttak.

Házi kakast és tyúkot kopasztani sem egy menő divatos dolog, de én ettől is feltöltődtem, közben hallgatni az erdélyi asszonyok szép ízes beszédét, élvezni a kedvességüket, vendégszeretetüket. Nagyon ritka számomra, mikor az asszonyok házimunka közben énekelnek, itt megadatott. Bátran mondhatom, életemben először egy férfi ember elénekelte a megkötöm lovamat, csak nekem. A másik ilyen mikor a központban, ami itt a kocsmát jelentette, itt folyt az élet, ugyancsak egy fiatalember szedett nekem virágot. Én ettől is, és sok minden mástól, ami személyes, mindig meghatódom. De az élet nem állt meg, és sajnos minden megbosszulja magát, hisz 55 kg voltam, akkor mikor még nem értem ki Erdélybe, de mikor éreztem, hogy mintha híztam volna, és bent a faluban, mint a disznót, megmázsáltak, mert nem volt szobamérleg, akkor a valóság kicsit fájt, mert 58 kg-ot mutatott a mázsa. Bár mondták, hogy sovány vagyok, nyugodtan hízzak, még 5 kilót is, rám férne. Persze, aztán mehetnék erdélyi rönkhúzóversenyre. Mondjuk, én szerencsés vagyok a társasággal, mert hatalmas humorérzékkel megáldott emberekből áll, akik persze ha nem róluk van szó, akkor gyártják a poénokat. Erdélyi hízókúrám után, az úti cél Bulgária, Napospart volt. Sajnos Naposparton első éjszaka feltörték a kocsinkat, így érdekes „fakultatív programban” vehettünk részt, első utunk a rendőrség. Egy nagydarab bolgár nő vette fel a jegyzőkönyvet. A naposparti rendőrkapitányság a ’70-es éveket idézi, balkáni hangulat, leamortizálódott bútorok, a berendezés már-már múzeumi értékű. Na és a kis irodában több volt a szúnyog, mint kint a szabadban, ill. egészen pontosan mintha Afrikában lettem volna. Ehhez jött még a füst, a rendőrnő elszívott 5 szál cigarettát és közben 3,2%-os zsírtartalmú tejet vagy tejszínt ivott tetrapakk dobozban. A jegyzőkönyv itt írógéppel íródott, mikor kész lett végre, aláíratta velem, majd egy laza mozdulattal széttépte, mégsem jó, elírás van benne. Négy óra elteltével aztán csak kész lett, addigra megettek a szúnyogok. Végül kedves volt, mert megköszönte a türelmem és megdicsérte a magyar nyelvet, hogy milyen szép, mert közben családtagjaimmal magyarul beszéltem.

De semmi nem szeghette kedvem, mert láthattam a delfin show-t Várnában, elmehettem egy 4 órás VIP katamarán hajókirándulásra. Ami vágyam volt és eddig kimaradt az életemből az Szófiában a Rila kolostor volt, mely elbűvölően szép.
Aztán megint levettek a lábamról a bolgár ételek, melyek megállják helyüket bárhol, úgy gondolom. A sopszka saláta valóban fenséges, biztos sokan ismerik: fetasajt, uborka, hagyma, paradicsom és sült paprika, és a hasonlóan közkedvelt lyutika saláta, aztán a muszaka is közkedvelt ételnek számít.

Az egyik legismertebb bolgár nemzeti főétel, kavarma, mely nagyon finom és régiónként készítik a receptet, így szerepelhet benne a disznó-, marha-, akár a csirkehús is. Akkor már megemlítem a kedven csokitortám, ami trandicionálisan bolgár, garash és neve a magyar nyelvből származik.
Érdekességképpen a bolgárok azt állítják ők találták fel a joghurtot.

Aztán a bolgár nemzeti italok is kedveltek voltak, én hoztam is haza egy kis rakiát, bolgárul pálinka, és a remek ánizslikőr sem maradhatott ki a bőröndből.
Ezek után el kell árulnom, hogy bár próbáltam vigyázni a bolgár ételekkel, de győzött a bolgár konyha. Egy nagy túra még belefért, hisz fantasztikus élmény volt Ropotamo természetvédelmi rezervátum, 50 km-re délre található Burgasztól. Valóban „dzsungeles” hatása van. Nagyon sok madár él itt, különböző hüllők és békák, gyíkok, kígyók, és vannak még farkasok és vaddisznók is. Mivel hál’ Istennek Erdélyben nem volt szerencsém medvével találkozni, itt az állatkertben sikerült medvét fotóznom, mely nagyon békés volt.

Amikor estére kicsit fáradtan visszatértünk a szállodába, volt szerencsém látni, a turistatársaim hatalmas problémákkal küzdöttek, mert nincs wifi, és a szobában el van görbülve a kép a falon, azonkívül rozsdás a lefolyó. Volt, aki arra panaszkodott, hogy langyos a tenger is, ezen el kellett gondolkodnom, hogy erre mit kellene reagálnom. Ezek komoly problémák, mert nem tudom, ez miben befolyásolja a nyaralást. Az ilyen mindenben hibát találó, csak kritizáló emberek megérdemlik sorsukat. Közömbösen, mosolyogva magukra hagytam őket. Én úgy gondolom, ha eljövök egy másik országba, akkor meg kell néznem a nevezetességeit is, ezzel szemben sokan csak napozásra és evésre vágynak. Ennek az a vége, hogy olyan fáradtan mennek haza, amilyen fáradtan jöttek, hisz egész héten ugyanazt a napozó ágyat bérlik, ugyanazt a könyvet olvassák és ugyanazt a panorámát látják. Ez is egy módja a pihenésnek, de én nem erre szavazok.

Én estére mindig fáradtan tértem meg, aztán engem nem zavart, hogy milyen szögben áll a falon a kép, és a lefolyó milyensége sem igazán tudott felizgatni.
De azért láttam abban a szállodában ahol én laktam fogyatékossággal élő fiút szüleivel és mindig vidámak voltak és élvezték a nyaralást. Mindig rájuk is mosolyogtam, ez számomra nagyon jó érzés volt, azokkal a mindenben hibát találó és recepcióra szaladgáló magyar turistákkal szemben, akik próbáltak volna másokra is átgenerálni azokat a dolgokat, amik valóban lényegtelenek. Amikor az ember egy katalógusból kiválaszt egy számára jónak látszó szállodát, nem biztos, hogy a valóságban is azt tudja szolgálni, de a problémák számomra nem itt kezdődnek, mert nyaralni jöttem, és hogy jól érezzem magam.

Nagyon sok közös vonás van akár Erdélyt, akár Bulgáriát nézem, mert megmutatkozik a szívélyesség és a vendégszeretet. Én is nagyon sok képet, videót készítettem, melyek a kirándulásaimról szólnak. Kedvenceim közé tartoznak azok az utak, amelyek során nem a csillogást láttam, hanem azokat az útvonalakat fedezhettem fel, amelyeket turistatársaim közül kevesen. Olyan embereket látni és megismerni, akik még űzik a kultúrájukhoz tartozó különböző tevékenységeket, ahol szorgos ember kezek által készülnek gyönyörű eszközök, tárgyak, akik beavatnak apró rejtett, elfelejtett, régmúlt idők szokásaiba. Amikor valamit megtanítanak, amit magammal hozok és itthon én is próbálom utánozni, hátha sikerül, és ha igen, akkor az valóban csoda. Számomra ezek jelentik a feltöltődést, a lelki felfrissülést és ezeket a dolgokat senki sem veheti el tőlünk, ezt csak tovább adni tudjuk, olyan szeretettel, amilyen szeretettel mi kaptuk.

Bota Ágnes: Bon voyage…

Föld nevű bolygó, marslakókkal – olvasónk írása


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »