Boszniába, Borsodba és Erdélybe kirándult az MVM pénzén a fantomalapítvány

Boszniába, Borsodba és Erdélybe kirándult az MVM pénzén a fantomalapítvány

A Patrónus Pro Futuro – Pártfogó a Jövőért Alapítvány még 2106-ban 4,5 millió forintot kapott az MVM-től, azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy mire, mert a szervezetnek nincs honlapja, a beszámolói üresek, és a tevékenységének sehol nincs nyoma.

Az MVM által folyósított támogatások listáján az alapítványnak kifizetett összeg “általános tevékenység támogatása” indoklással szerepelt, ám a pénznek nyoma sincs a Patrónus Pro Futuro 2016-os beszámolójában, ami a 2013-14-15-ös iratokhoz képest nem tartalmaz se kiadást, se bevételt.

Az Átlátszó kiemelte: a Dunakeszire bejegyzett alapítvány képviselője és elnöke Botka Gábor János; egy azonos nevű férfi korábban önkormányzati képviselő volt a településen a Fidesz színeiben, és a HVG egy 2013-as cikke szerint aláírásonként 100 forintot fizetett a rezsicsökkentési kampányban az aláírásgyűjtőknek.

A CÖF elnöke újraértelmezte a közgazdaságtant: szerinte csak az állami cégek alaptőkéje közpénz

Csizmadia László súlyosan megbukna közgazdaságtani alapismeretekből, ugyanis a Fidesz álciviljeinek vezetője szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) hiába állami cég, csupán a kezdőtőkéje tekinthető közpénznek, az általa megtermelt bevétel már nem. Finoman szólva is sajátos érvelését annak kapcsán adta elő, miért nem hajlandó még mindig elszámolni a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és alapítványa (Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány – CÖKA) az energetikai cég nekik juttatott 508 millió forintos támogatásáról.

A portál által kikért, MVM és Patrónus közötti támogatási szerződésből kiderül, hogy az alapítvány papíron rengeteg dologgal foglalkozik: kulturális, oktatási, egészségügyi, szociális, jogvédő, nemzetközi valamint sporttevékenységet is végez. Elvileg ezekre kapott pénzt az MVM-től.

A megállapodás szerint a Patrónusnak 2017. november 15-ig kellett elszámolnia az energiaszolgáltató felé a pénzzel. Az iratokból az derül ki, hogy az alapítvány az alábbi tételekre költötte az MVM-től kapott 4,5 millió forint közpénzt:

  • kommunikációs, tervezési, adminisztratív költségek
  • kirándulás Bosznia-Hercegovinába
  • kirándulás Harsányba (Borsod)
  • Hírdetés

  • kirándulás Erdélybe
  • bankszámlaköltségek.
  • A dokumentum szerint mindenki nagyon jól érezte magát, és nagyon színes programok voltak.

  • Boszniában “túrázhattak a hófödte hegyekben, és barangolhattak a fővárosban, Szarajevóban is”.
  • Harsányban túráztak, horgásztak, majd átbicikliztek Miskolc-Tapolcára, és megnézték a mezőkövesdi látnivalókat is.
  • Erdélyben pedig “ellátogattak a csíksomlyói kegytemplomhoz, a Gyimeseken keresztül az ezeréves határhoz és az 1848-49-es szabadságharc egyik utolsó csatájának helyszínére, a Nyerges-tetőre is”, sőt, még “geocachingen is részt vehettek Csíkcsicsóban”, de filmvetítésre és disznóvágásra is sort kerítettek.
  • Így bizonyára remekül sikerült a célként megjelölt “közösség- és kapcsolatépítés”:

    “Az alapítványunk adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő programokat szervez és bonyolítót. (…) Olyan 15-30 éves fiatalok és 30-35 éves középkorúak kapcsolatépítését kívántuk lehetővé tenni, akik fontosnak tartják, hogy Magyarország gazdasági/pénzügy/társadalmi helyzetéről és lehetőségeiről állandó diskurzust folytassanak.”

    Reméljük a jó hangulatú, de velős eszmecseréken az országot megnyomorító dolgozói szegénység, az irtózatos mértékű gazdasági elvándorlás és a hazai gazdaságot gúzsba kötő korrupció és közpénz-zabrálás is szóba került, ha már a résztvevők ilyen remek programok keretében beszélgethettek a fenti témákról…

    Az MVM nem támogatja a kéményseprőket, ezért Soros alapítványához fordulnak

    Mint arról korábban beszámoltunk a szakmabeliek és az ellenzéki tiltakozás, valamint Áder János köztársasági elnök kifogásolása ellenére is októberben elfogadta a parlament kormánypárti többsége a családi házak kötelező kéményellenőrzésének eltörlését. A szakszervezet ezért egy ingyenes kiadvánnyal segítené elő, hogy a lakosság kellőképpen tájékozódhasson a szén-monoxid-mérgezésről és egyéb, az ellenőrzések elmulasztásából adódó esetleges balesetekről.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »