Börtönből zsarolt az „alezredes” és a „dandártábornok”

Vádat emeltek két férfi ellen, aki a börtönből próbált, részben sikeresen, fenyegetéssel pénzhez jutni – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a két férfit a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan, hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolással vádolja.

A vádirat szerint a két elítélt tavaly szeptemberben – az intézet szabályzatát megszegve – szerzett egy mobiltelefont. Tavaly szeptember 20-án több mint tízszer hívták fel egy szerződéses katona élettársát; egyikük alezredesnek, másikuk dandártábornoknak adta ki magát. Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem tölti föl 12 ezer forinttal a telefonjukat, akkor nem beszélhet élettárásával, akit hadbíróság elé is állítanak.

Miután a sértett feltöltötte a telefont, a vádlottak újból jelentkeztek és már 30-50 ezer forintot követeltek. A két férfi akkor is hívta a sértettet, amikor ő éppen feljelentést tett a rendőrségen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »