Borsiban átadták a felújított Rákóczi kastélyt – képekkel

Borsiban átadták a felújított Rákóczi kastélyt – képekkel

Zuzana Čaputová szlovák és Áder János magyar köztársasági elnökök szombaton ünnepélyesen átadták a felújított Rákóczi-kastélyt Borsiban. A kastély felújítását nyolc évvel ezelőtt határozta el Áder János és Ivan Gašparovič, akkori szlovák köztársasági elnök. Kezdésként elhelyeztek egy időkapszulát is a szükséges kellékekkel.

 

Áder János ünnepi beszédében a „hely szelleméről” beszélt.

 

 

Hírdetés

A többszáz résztvevő a nagy melegben is állhatatosan hallgatta az ünnepi beszédeket.

Miután a történelmi egyházak jelen levő képviselői megáldották az épületet, Diószegi László igazgató, a felújítás levezénylője informálta a jelenlevőket, hogy a több, mint 8,5 millió eurós költségvetés csaknem teljes egészét a magyar állam állta. Szólt arról is, hogy sikerült EU-s pénzeket is felhasználni az INTERREG program keretén belül, amelyek a kastély turisztikai kihasználhatóságát növelik. A megye támogatásával pedig kerékpárút fog kiépülni és persze hathatós támogatást kapott a felújítás a községtől is.

Ezután a jelenlévők színvonalas kultúrműsort láthattak, amelyben részt vettek a határon innenről és túlról érkezett csoportok. Az előadott művek szinte mindegyike Rákóczit és dicső korát érintő előadás volt, amelyek bizonyára megmelengették a kitartó közönség szívét.

Mede Géza

Képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »