Borrell most is fején találta a szöget

Az Európai Unió hamarosan határozott üzenetet fog küldeni a minszki vezetésnek arról, hogy elfogadhatatlannak tartja “emberek felhasználását” politikai célok elérésére – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn.

Hírdetés

Az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően Borrell hangsúlyozta: az EU mindent meg fog tenni annak a fehérorosz politikának a megszüntetése érdekében, hogy embereket szállít és küld át erőszakkal az unióval közös határán Európába.
   
Az EU addig is megbeszélést folytat a migránsok származási országaival annak megértetésére, hogy állampolgáraikat becsapták annak híresztelésével, hogy Fehéroroszországon keresztül szabad út vezet Európába – tette hozzá a főképviselő.
   
A Nyugat-Balkán országaival fenntartott kapcsolatokról folytatott megbeszéléssel kapcsolatban azt mondta, a tagállamok külügyminiszterei a Koszovó és Szerbia közötti párbeszéd folytatásának fontosságát hangsúlyozták.
   
Az energiaárakkal összefüggésben elmondta: a külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy a környezetvédelem kérdése a külpolitika szerves részét képezi, ugyanis az uniós döntéseknek közvetlen geopolitikai hatásai vannak az EU-n belül és az unión kívüli országokra egyaránt. Hozzátette: a következő, novemberi külügyminiszteri ülést az energiaügynek szentelik.
   
Kijelentette Borrell azt is: fordulóponthoz érkeztek az iráni atomalku jövőjéről szóló tárgyalások, és az érintett államok elkötelezettek az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodás megmentése mellett. Elmondta: tudomása szerint nem lesz megbeszélés az iráni atomalkuról a hét második felében Brüsszelben, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az illetékesek hamarosan találkozni fognak. Tájékoztatása szerint a tárgyalások, ahogy korábban, ismét Bécsben folytatódnak majd.
   
Hozzátette, az Európai Unió mindent megtesz azért, hogy az Iránnal foglalkozó, a nukleáris vonatkozású szankciók feloldását szabályozó közös átfogó cselekvési terv (JCPOA) végrehajtása ismét a helyes irányba terelődjön.
   
A nicaraguai helyzetről folytatott megbeszéléssel kapcsolatban kijelentette: a november 7-én tervezett általános választások csalárdak, a diktátor kormány által befolyásoltak lesznek.
   
“Továbbra is ragaszkodunk a demokráciához, az emberi jogokhoz és a jogállamisághoz. Ragaszkodunk a politikai foglyok szabadon bocsátásához, valamint a szabad és tisztességes választások megtartásához” – fogalmazott.
   
Az afganisztáni helyzetről folytatott vitával összefüggésben azt mondta, az EU minimális képviseletet tart fent Kabulban, hogy irányítani tudja egyebek mellett az uniós humanitárius segélyek elosztását és az országból elmenekültek támogatását a szomszédos országokban. Az uniós jelenlét nem jelenti a tálib kormány elismerését – húzta alá Borrell.
   
Heiko Maas német külügyminiszter az ülést követően kijelentette, hogy Oroszország azon hétfői bejelentése, miszerint november 1-jétől felfüggeszti a NATO mellett működő képviseletének tevékenységét, az eddiginél még inkább megnehezíti az amúgy is nyugtalanító helyzetet.
   
“Ez a bejelentés megnehezíti a dolgokat, amelyek már így is nehezek voltak. Németország a NATO-n belül arra törekedett, hogy párbeszéd jöjjön létre Oroszországgal” – fogalmazott.
   
Közölte: noha Oroszország korábban jelezte, hogy hajlandó a párbeszédre, egyre inkább fel kell ismerni, hogy Moszkva már nem tűnik hajlandónak erre. Több, mint sajnálatos a moszkvai döntés, komolyan károsítja a kapcsolatokat – tette hozzá.
   
Az EU Fehéroroszországgal közös határán kialakult migrációs helyzetre vonatkozóan közölte, a következő napokban további tárgyalásokra kerül sor a megoldás megtalálására. Az EU nagyobb nyomást fog gyakorolni azokra a légitársaságokra, melyek migránsokat szállítanak különböző helyszínekről Minszkbe, hogy aztán Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök támogatásával az uniós határokhoz szállítsák őket – tette hozzá a német miniszter.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »