Borrell: a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd az európai jövőhöz vezető út záloga

Borrell: a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd az európai jövőhöz vezető út záloga

A párbeszéd Belgrád és Pristina között az európai jövőhöz vezető út záloga mindkét fél számára, az erőfeszítések már eddig fontos eredményeket hoztak állampolgáraiknak – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben.

Josep Borrell a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó párbeszéd soron következő fordulójára érkezve hangsúlyozta, az Európai Unió a gyors előrehaladásban érdekelt – írja az MTI.

“Célunk, hogy elhagyhassuk a múltat, és átfogó, jogilag kötelező érvényű megállapodást kössünk a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról.

 Ez a záloga annak, hogy az európai jövő valósággá váljon” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Balkánról folytatott megbeszélések folyamata új lendületet kapott Európában, és fontosnak nevezte, hogy az egész régió éljen a lendület adta lehetőséggel.

Hírdetés

“Az új lendületet ki kell használnunk”, Koszovó és Szerbia kapcsolata ugyanis fontos az egész régió hosszú távú stabilitása és a gazdasági fejlődés szempontjából. A kettejük közötti megállapodás nélkül mindez veszélybe kerül – figyelmeztetett az uniós diplomácia vezetője.

 

Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet.

A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó 100 százalékos vámot vezetett be a Szerbiából és a Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták.

A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »