Boross Péter: Az SZDSZ rákapcsolódott a taxisok akciójára

„Óriási volt a bizonytalanság, a kormány friss volt, a miniszterelnök pedig kórházban volt” – emlékezett vissza a harminc éve történt taxisblokád okozta káoszra Boross Péter.

A harminc éve történt taxisblokád kapcsán adott interjút a Mandinernek Boross Péter egykori MDF-es titokminiszter, aki szerint nem titkosszolgálati emberek ármánykodása volt az országos útlezárás 1990. október 25. és 28. között, ugyanakkor kiemelte Göncz Árpád és az SZDSZ szerepét a dolgok alakulásában.

„Annyit történt, hogy volt egy irtózatos benzináremelés (hatvanöt százalék), és ez ellen a leginkább érintettek demonstrálni kezdtek. Ez természetes reakciónak is tekinthető. Az persze nem, ha egy demonstráció átlépi a törvényi és alkotmányos határokat, márpedig az út- és hídlezárás bűncselekmény volt” – emlékezett vissza Boross Péter a harminc évvel ezelőtti taxisblokádra. A korábbi miniszterelnök leszögezte, hogy a taxis vezetők szervezték a tiltakozó akciót.

„Európa minden országában hasonlóan reagáltak volna a szektorbeliek. Az is szinte természetes volt, hogy a taxis cégek vezetői nem az akkor hivatalba lépett Antall-kormány hívei közé tartoztak. A 80-as évek végén ha valaki egy egyesületet létrehozott, jól tette, ha volt pártkapcsolata. Jó darabig még csak az ilyen kapcsolatokkal bíró csoportokat engedélyezték, amikor még az egyesülést is korlátozták. Természetes feltételezés tehát, hogy minden ilyen csoport, cég élére – így a taxis cégek élére is – minimum nem MSZMP-ellenes vezetőket kellett kiállítani. Tételezzük fel tehát, hogy nem az Antall-kormány iránti olthatatlan szimpátia és a minden áldozat meghozatalára való készség jellemezte azokat, akik az áremelés miatt a demonstrációt megszervezték” – foglalta össze Boross Péter a blokád kiváltó okait és a taxisegyesületek vezetőinek lehetséges pártkapcsolatait.

Kajdi József, a Miniszterelnöki Hivatal akkori vezetője visszaemlékezése szerint Göncz Árpád részt vett az egyik kormányülésen, ahol a kormánytagok arra kérték őt, hogy nyilvánosan ítélje el a blokádot, majd néhány órával később hírt kaptak, hogy az államfő egy tévés bejelentést tesz, de megdöbbenésükre abban Göncz Árpád a kormányt szólította fel az áremelés visszavonására.

Hírdetés

„Ezeknek a napoknak az eseményei egyértelművé tették, hogy hol állnak a szabad demokraták. Azonnal odarohantak, és vitték a teát az éppen bűncselekményt elkövető taxisoknak. És Kis János, az SZDSZ elnöke részéről azonnal egy nyilatkozat hangzott el, hogy a kormány megbukott.

Ezek mind olyan tényezők voltak, amelyek körbevették azt az abszurdumot, hogy a rendőrség nem teljesítette a kötelmét” – mutatott rá Boross Péter. Az Antall József halála után miniszterelnöki posztra kinevezett politikus azt is hozzátette: az SZDSZ reakcióját támogatásnak vehették a taxisok. „Sokan feltételezték, hogy az SZDSZ szervező volt, de nem volt az, hanem inkább gyorsan rákapcsolódott az eseményekre. Ez a dolog ott kezdődött, hogy pár hónapja működött egy kormány. Az Antall-kormány majdnem ad hoc módon állt össze, és egyetlen szerencséje az volt, hogy első pillanattól kezdve egy kiemelkedő felkészültségű, tekintélyes miniszterelnök, Antall József vezette. Csak az volt a baj, hogy ez a miniszterelnök a demonstráció idején éppen kórházban volt” – emlékezett vissza a titkosszolgálatokat felügyelő egykori miniszter, aki a bizonytalansággal magyarázta a kormány nem megfelelő lépéseit, a kórházban lévő kormányfőnek pedig mindenki mást mondott.

„Mindenféle elképzelések voltak, hogy mit kellene tenni, de minden maradt a levegőben.

Nyilvánvaló, hogy ha a miniszterelnök a helyén van, akkor ő ezeket a határozott döntéseket meghozta volna. Szükséges lett volna, mert a törvénytelenséget az elején lehetett volna felszámolni törvényes rendőri erőszakkal” – utalt vissza Boross, akit az események után Antall kinevezett belügyminiszternek.

 

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »