Boros Imre: Rendvédelem és migráció

Nem integrált, hanem párhuzamos, elkülönült társadalmak keletkeztek. Az emberek egyik országból a másikba történő költözésének és letelepedésének évezredes gyakorlata van, mint ahogy az ezzel kapcsolatos viselkedési normáknak is azóta, hogy az emberiség végleges helyszíneken letelepült, és szálláshelyét szervezetten meg is védi. Ennek lényegét jól szemlélteti a régi mondás: Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak. Ez nem jelent mást, mint egyfajta alapos alkalmazkodást, egyes korábbi szokások és életviteli kötöttségek feladását és a helyiek szokásrendjének átvételét. A legfontosabb pedig a helyi nyelv mielőbbi elsajátítása.Az idegen ország határainak átlépését is ősidők óta jól bevált rutineljárások teszik lehetővé. Az utazó rendelkezik egy igazolással (útlevél), amelyből kiderül személyisége és néhány más lényeges adata, valamint egy befogadási nyilatkozattal az új ország részéről, megjelölve a befogadási időtartamát is (vízum). Amennyiben nem teljesíti ezeket a feltételeket, a jövevény szigorú büntetéseknek van kitéve, amelyek helyenként az életét is veszélybe sodorhatják.Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió annyiban lazított az évezredes szabályokon, hogy a tagállamai között a polgárok mozgása szabad, korlátozásoktól mentes (sem útlevél, sem vízum nem kell), de a külső határokat a kívülről érkezőkkel szemben ugyanúgy kell védeni, mint korábban a nemzetállamok tették. Erre a jól bevált, törvényekben és szabályokban rögzített rendszerre épült fel mindenütt a rendvédelmi szervezetek tevékenysége, amit alaposan kidolgozott, nemzetközileg is azonos normákhoz igazított szabályok irányítanak, egyebek mellett a menedékkérők kezelésére vagy éppen az ottani tartózkodás különböző időtartamára vonatkozó rendeletek, egészen az állampolgárság megszerzéséig.Az unió külső határainak megvédése mindig az érintett határszakaszon fekvő tagország feladata. Ide érkeznek a külföldiek, kivéve persze, ha repülőgépen utaznak. A harmadik országból érkező gépeket fogadó repterek felkészültek a határőrizeti ügykezelésre. Más légikikötőkben a kívülről jövő repülőgépeknek tilos a leszállás. A rendszer tehát nagyon világos és áttekinthető. A rendvédelmi szervek ennek a betartására és betartatására hivatottak, erre készültek fel. Nagyjából két éve azonban elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek egyes részletei még bizonyára nagyon sokáig magyarázat nélkül maradnak.Soha nem látott számú tömegek indultak meg az Európai Unió felé. Magyarázatra szorul, hogy miért, hiszen a hivatkozott okok jóval korábban is fennálltak, és mégsem váltottak ki tömeges migrációt. A közös határőrizeti szabályok is csődöt mondtak, elsősorban Görögországban. Európa vezetői és főként Németország kancellárja ahelyett, hogy sürgős intézkedést kért volna a görögöktől a helyzet megoldására, inkább nyílt meghívót küldött a minden szabályt megszegő migránsoknak, és hevenyészett ideológiát is kreált a helyzetre (Willkommenskultur), egyben élesen bírálta azokat a tagországokat, ahol a zöldhatárokon történő tömeges illegális határátlépést technikai eszközökkel megakadályozzák. (Mint hazánk esete is példázza.) Az unió még azt is eltűrte, hogy a görögök a felajánlott segítséget is visszautasították.Mindez nem egyéb, mint az évezredes szokásjog és a törvények nyílt megszegése. A politikai szintű szembefordulás az elfogadott renddel példa nélküli, arra épeszű magyarázat nincs, annak semmilyen törvényi alapja nincs. Az érkezőkre nem szakmailag megalapozott, hanem politikai minősítés került, amikor a menekültek megnevezést ragasztották rájuk. Hivatalosan nem látnak élő kapcsolatot a migráció és a terrorizmus terjedése között, noha máig erre bizonyítékok sokasága került felszínre. A hivatalos állásfoglalás a beáramló tömegek sikerrel kecsegtető asszimilációjáról szól, annak ellenére is, hogy ennek ellenkezőjére évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek a korábban migránsokat fogadó országok.Nem integrált, hanem párhuzamos, elkülönült társadalmak keletkeztek. A hivatalos politika mindent megtesz, hogy a tömegesen jelentkező, a közrendet erősen zavaró jelenségeket a szőnyeg alá söpörje. Ennek lenne sikeres módszere a migránsok kvóta szerinti szétosztása. Ha ez sikerül, akkor minden tagország politikai elitje bűnrészessé tehető ebben a merényletben. Ennek az erőfeszítésnek a módszerei közé tartozik a sajtó irányítása is, hogy a gyakori eseteket elhallgassa, vagy éppen ellenkező színben tüntesse fel, mint amilyenek azok valójában. Hatékonyan folyik a törvényesen tevékenykedő hatóságok elbizonytalanítása. Az eseményekről valós jelentést író rendőrfőnököt elbocsátják. Az áldozati tömegeket (kölni nőmolesztálások) épelméjűnek nem nevezhető tanácsokkal látják el (tartsanak kartávolságot az erőszakoskodóktól, akik esetenként tucatnyian veszik körül az áldozatot). A párizsi és főként a brüsszeli véres események kapcsán a rendőrség és a titkosszolgálatok felelősségét firtatják, amelyek ugyan szeretnének jogszerűen tevékenykedni, de ezt éppen a politikai döntések lehetetlenítik el.Nem nevezhetjük hát csodának ezek után a protestpártok gyors sikerét, mint ahogy ez éppen Németországban, az újszerű migránsideológia bölcsőjében történik. Nem belátható, hogy mennyi időre van szükség, hogy hivatalosan is felismerjék: a félrekezelt migránsügy éppen az európai együttműködés vívmányait fenyegeti széteséssel. Azt sem tudni, hogy van-e a felismerésre elegendő idő.Boros Imre – www.magyarhirlap.huTisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák “lájkukkal” a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
– Minden “lájk számít, segíti a magazin működését!Köszönettel és barátsággal!www.flagmagazin.hu Tweet

Az emberek egyik országból a másikba történő költözésének és letelepedésének évezredes gyakorlata van, mint ahogy az ezzel kapcsolatos viselkedési normáknak is azóta, hogy az emberiség végleges helyszíneken letelepült, és szálláshelyét szervezetten meg is védi. Ennek lényegét jól szemlélteti a régi mondás: Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak. Ez nem jelent mást, mint egyfajta alapos alkalmazkodást, egyes korábbi szokások és életviteli kötöttségek feladását és a helyiek szokásrendjének átvételét. A legfontosabb pedig a helyi nyelv mielőbbi elsajátítása.

Az idegen ország határainak átlépését is ősidők óta jól bevált rutineljárások teszik lehetővé. Az utazó rendelkezik egy igazolással (útlevél), amelyből kiderül személyisége és néhány más lényeges adata, valamint egy befogadási nyilatkozattal az új ország részéről, megjelölve a befogadási időtartamát is (vízum). Amennyiben nem teljesíti ezeket a feltételeket, a jövevény szigorú büntetéseknek van kitéve, amelyek helyenként az életét is veszélybe sodorhatják.

Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió annyiban lazított az évezredes szabályokon, hogy a tagállamai között a polgárok mozgása szabad, korlátozásoktól mentes (sem útlevél, sem vízum nem kell), de a külső határokat a kívülről érkezőkkel szemben ugyanúgy kell védeni, mint korábban a nemzetállamok tették. Erre a jól bevált, törvényekben és szabályokban rögzített rendszerre épült fel mindenütt a rendvédelmi szervezetek tevékenysége, amit alaposan kidolgozott, nemzetközileg is azonos normákhoz igazított szabályok irányítanak, egyebek mellett a menedékkérők kezelésére vagy éppen az ottani tartózkodás különböző időtartamára vonatkozó rendeletek, egészen az állampolgárság megszerzéséig.

Az unió külső határainak megvédése mindig az érintett határszakaszon fekvő tagország feladata. Ide érkeznek a külföldiek, kivéve persze, ha repülőgépen utaznak. A harmadik országból érkező gépeket fogadó repterek felkészültek a határőrizeti ügykezelésre. Más légikikötőkben a kívülről jövő repülőgépeknek tilos a leszállás. A rendszer tehát nagyon világos és áttekinthető. A rendvédelmi szervek ennek a betartására és betartatására hivatottak, erre készültek fel. Nagyjából két éve azonban elkezdődött egy olyan folyamat, amelynek egyes részletei még bizonyára nagyon sokáig magyarázat nélkül maradnak.

Soha nem látott számú tömegek indultak meg az Európai Unió felé. Magyarázatra szorul, hogy miért, hiszen a hivatkozott okok jóval korábban is fennálltak, és mégsem váltottak ki tömeges migrációt. A közös határőrizeti szabályok is csődöt mondtak, elsősorban Görögországban. Európa vezetői és főként Németország kancellárja ahelyett, hogy sürgős intézkedést kért volna a görögöktől a helyzet megoldására, inkább nyílt meghívót küldött a minden szabályt megszegő migránsoknak, és hevenyészett ideológiát is kreált a helyzetre (Willkommenskultur), egyben élesen bírálta azokat a tagországokat, ahol a zöldhatárokon történő tömeges illegális határátlépést technikai eszközökkel megakadályozzák. (Mint hazánk esete is példázza.) Az unió még azt is eltűrte, hogy a görögök a felajánlott segítséget is visszautasították.

Mindez nem egyéb, mint az évezredes szokásjog és a törvények nyílt megszegése. A politikai szintű szembefordulás az elfogadott renddel példa nélküli, arra épeszű magyarázat nincs, annak semmilyen törvényi alapja nincs. Az érkezőkre nem szakmailag megalapozott, hanem politikai minősítés került, amikor a menekültek megnevezést ragasztották rájuk. Hivatalosan nem látnak élő kapcsolatot a migráció és a terrorizmus terjedése között, noha máig erre bizonyítékok sokasága került felszínre. A hivatalos állásfoglalás a beáramló tömegek sikerrel kecsegtető asszimilációjáról szól, annak ellenére is, hogy ennek ellenkezőjére évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek a korábban migránsokat fogadó országok.

Nem integrált, hanem párhuzamos, elkülönült társadalmak keletkeztek. A hivatalos politika mindent megtesz, hogy a tömegesen jelentkező, a közrendet erősen zavaró jelenségeket a szőnyeg alá söpörje. Ennek lenne sikeres módszere a migránsok kvóta szerinti szétosztása. Ha ez sikerül, akkor minden tagország politikai elitje bűnrészessé tehető ebben a merényletben. Ennek az erőfeszítésnek a módszerei közé tartozik a sajtó irányítása is, hogy a gyakori eseteket elhallgassa, vagy éppen ellenkező színben tüntesse fel, mint amilyenek azok valójában. Hatékonyan folyik a törvényesen tevékenykedő hatóságok elbizonytalanítása. Az eseményekről valós jelentést író rendőrfőnököt elbocsátják. Az áldozati tömegeket (kölni nőmolesztálások) épelméjűnek nem nevezhető tanácsokkal látják el (tartsanak kartávolságot az erőszakoskodóktól, akik esetenként tucatnyian veszik körül az áldozatot). A párizsi és főként a brüsszeli véres események kapcsán a rendőrség és a titkosszolgálatok felelősségét firtatják, amelyek ugyan szeretnének jogszerűen tevékenykedni, de ezt éppen a politikai döntések lehetetlenítik el.

Nem nevezhetjük hát csodának ezek után a protestpártok gyors sikerét, mint ahogy ez éppen Németországban, az újszerű migránsideológia bölcsőjében történik. Nem belátható, hogy mennyi időre van szükség, hogy hivatalosan is felismerjék: a félrekezelt migránsügy éppen az európai együttműködés vívmányait fenyegeti széteséssel. Azt sem tudni, hogy van-e a felismerésre elegendő idő.

Boros Imre – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »