Borell szerint továbbra sincs egységes uniós álláspont a gázembargó kérdésében

Borell szerint továbbra sincs egységes uniós álláspont a gázembargó kérdésében

Továbbra is megoszlik az európai uniós tagállamok véleménye az orosz olaj- és gázembargó kérdésében, pillanatnyilag nincs egységes uniós álláspont – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Die Welt című német napilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában.

Az uniós politikus – aki az Európai Bizottságnak is tagja – megerősítette, hogy az uniós javaslattevő testület jelenleg egy hatodik szankciós csomagon dolgozik Moszkva ellen,

a tagállamok széthúzó véleménye mellett azonban nincs kilátásban, hogy az újabb szankciók között szerepelne az orosz olaj- vagy gázhasználat bármilyen szintű korlátozása.

Hírdetés

Mint mondta, a következő, május végi EU-csúcstalálkozón ismét előveszik a kérdést, addig is folytatódnak az egyeztetések. Borrell már korábban értésre adta:

fontosnak tartja, hogy az EU energiaügyi szankciók révén is nyomást gyakoroljon Oroszországra az Ukrajna elleni háború miatt, de több uniós tagállam elzárkózik ettől a lehetőségtől.

Elegendő alternatív gázforrásra volna szükségünk ahhoz, hogy orosz gáz nélkül tudjunk boldogulni

– nyilatkozott most, hozzátéve, hogy egy bizonyos ponton ugyanis ez lesz a helyzet, s akkor Oroszországnak fájó lesz, hogy bevételeket fog veszíteni az olaj és gázexportból.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »