Borboly Csaba is megkapta az oltást

Borboly Csaba is megkapta az oltást

Beoltatta magát Borboly Csaba a koronavírus ellen. A Hargita Megyei Tanács elnöke hétfőn, Csíkszeredában kapta meg a vakcinát a Megyei Sürgősségi Kórházban kialakított oltásközpontban.

Borboly arra buzdítja a megye lakóit, hogy ők is cselekedjenek hasonlóan, minél többen igényeljék az oltást, hogy mihamarabb véget vethessünk a járványnak. Ugyanakkor dicsérte a Hargata megyeiek eddig tanúsított felelős magatartását is.

Hírdetés

A közösségünk sokszor tanúsított felelősségteljes magatartást akkor, amikor együttműködésre és közösségi szolidaritásra volt szükség. A járvány idején is példát mutattunk. Most ismét szükség van erre a szolidaritásra: ha sokan oltatjuk be magunkat, valós esély nyílik a pandémia lezárására. Ezért, és a családom meg a magam egészsége miatt oltattam be magam. Arra kérem a megye lakóit, cselekedjenek hasonlóan” – mondta Borboly a kórház közleménye szerint.

Hétfőn kapta meg az oltást Ion Proca prefektus is, aki arról beszélt, hogy a lehető legjobb döntést hozta meg, és a mostani időkben felelősen kell viselkedni.

Hétfőn egyébként megkezdődött azoknak az egészségügyi dolgozóknak a második oltása is, akik az első dózist január elején kapták meg. A kórházban eddig 2110 személyt oltottak be, ebből 537 a személyzet soraiból kerül ki. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »