Bor Barna sem bírt a cselgáncsos átokkal

Bor Barna sem bírt a cselgáncsos átokkal

Noha nagy reményekkel utaztak ki a magyar dzsúdósok a riói olimpiára, sajnos érem nélkül zárták a cselgáncstornát. Utolsó reménységünk, Bor Barna (+100 kg) egy győztes meccs után kiesett a nyolcaddöntőben, így a magyar válogatott egy 5., és három 7. hellyel zárt.

Mind a vezetők, mind maguk a sportolók abban bíztak, hogy a nyolctagú magyar cselgáncs-válogatott akár még arra is képes lehet, hogy az 1992-es barcelonai menetelést – 1 arany, 2 ezüst és egy bronzérem – is felülmúlja. Nos, ma kiderült, a riói olimpián érmet sem nyertek dzsúdósaink. Utolsó reménységünk a nehézsúlyú Bor Barna volt, akinek a sorsolása nem tűnt különösebben erősnek, így egy jó napot kifogó Bornak akár valósak is voltak az érmes álmai.

Ennek megfelelően kezdett a paksiak vb-, és Eb-ezüstérmese, aki a vb-harmadik és tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Faicel Dzsaballahhal találkozott az első körben, és végig aktívabban dzsúdózott, majd nem sokkal a vége előtt leszorítással győzött.

– Bíztam magamban, és ez a legfontosabb. Szerencsére rá tudtam erőltetni ezt az előre menős taktikámat, és egyszerűen felőröltem – értékelt az M4 Sportnak a 29 éves magyar cselgáncsozó.

Jött a Pánamerikai Játékokon négyszer is bronzérmet szerző kubai Alex Garcia Mendoza, aki ellen kettőből kettőt nyert Bor Barna. Nos, a harmadikon, a legfontosabb küzdelemben viszont a kubai győzött. Azon lehet vitatkozni, hogy fél perccel a vége előtt egy abszolút döntetlenre álló küzdelembe miért avatkozik bele a bíró egy intéssel, de a végeredményen ez semmit sem változtat. Ettől még a paksiak óriása egyetlenegy komoly akciót sem bírt indítani – igaz, a kubai sem –, és semmivel sem volt aktívabb ellenfelénél, persze ő sem Bornál. Az Atomerőmű 29 éves dzsúdósa harmadik olimpiáján vett részt, 2008-ban Pekingben szintén helyezetlen, 2012-ben Londonban pedig hetedik volt.

A magyar cselgáncsozók számára befejeződött az ötkarikás seregszemle, a magyarok egy 5. (Ungvári Miklós 73 kg), és három hetedik (Csernoviczki Éva 48 kg; Karakas Hedvig 57 kg és Joó Abigél 78 kg) hellyel zártak. Ezzel a teljesítménnyel sajnos messze elmaradtak a négy évvel ezelőtti, londoni teljesítménytől, amikor egy ezüst (Ungvári Miklós 66 kg) egy bronzérmet (Csernoviczki Éva 48 kg), két ötödik (Karakas Hedvig 57 kg és Joó Abigél 78 kg) és egy hetedik (Bor Barna +100 kg) szerzett a magyar válogatott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »