Bontás vagy építés? Radetzky, mars!

Bontás vagy építés? Radetzky, mars!

Nem! Szó sincs bontásról, kérem! Mit nem gondolnak maguk! A XXI. századi igényeknek megfelelően, a múlt értékeinek megőrzésével átépítünk egy régi kaszárnyát. Az épület külsejét sok helyen meghagyjuk. Egyebet nem. Ezt nevezik fasszádizmusnak? Na és?! Az emberek szeretik a külső csillogást. Ha netán mégsem, akkor majd felháborodnak, tüntetnek. Aztán megunják.

Feltehetően ez a sokszor bevált politikai recept sarkallta az építési engedély kiadóit, amikor meghozták intézkedésüket az egykori Radetzky laktanya elpusztításáról. Igazuk lett: a felháborodás mára valósággá vált. Elég végigolvasni az elmúlt napok nyomtatott és online tudósításait – köztük R. Kiss Kornéliának és Gazda Istvánnak a Magyar Nemzetben megjelent cikkét. Az írások bőségesen megemlékeznek az 1840-es években emelt élelmiszerraktár és az 1897-ben hozzáragasztott eklektikus stílusú épület múltjáról, dicső és kevésbé dicső történelmi szerepéről. Hiszen a Radetzky laktanyában ütött tanyát előbb a Gestapo, majd a nyilas Halálfejes Légió, utóbb pedig az ÁVO vette birtokába. (Kedves kollégám a kéziratot olvasva megemlíti: a nyolcvanas évek végéig pedig a kerületi pártbizottság központjaként működött.) Szégyenfoltok? Igen. Mindez azonban nem véletlenül törlődött ki szinte egészen a nemzeti emlékezetből: az 1956. október 23-án kitört forradalom fontos állomáshelye volt a Bem-szobor; a korabeli fotókon rendre feltűnik a mögötte álló laktanya, ablakában az összegyűlteket figyelő, más felvételeken pedig jól kivehetően tisztelgő katonákkal. Aztán a rendszerváltozás hajnalán az 1990-ben győztes, Antall József vezette párt, az MDF költözött ide.

Hogy a markológépek, a bontócsákányos falbontó férfiak marcona serege megindulhatott, azt meglepő módon nem az intézményes műemlékvédelmet elimináló jelenlegi politikának tulajdoníthatjuk; a történet korábbi. A mára jobblétre segített egykori Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ugyanis még Mezős Tamás 2010-ben véget érő elnöksége idején hozta meg a mai helyzetet előidéző két, egymással ellentétes, furcsa határozatát. Előbb ideiglenes védettség alá helyezték a kaszárnyát, aztán pedig rábólintottak az elbontással szinte megegyező átépítésébe. Kapkodtak talán? Nem tudta a bal kéz, mit csinál a jobb? Ugyan! Hiszen ugyanaz írta alá mindkettőt. Vagy csupán arról lenne szó, hogy az átépítés szépségflastroma mögé rejtették el a pusztító szándékot?

Nem tudjuk. A kor, a gazdasági recesszió mindenesetre nem kedvezett a terveknek. A történetet bonyolítja, hogy 2011-ben – akkor már Tamási Judit töltötte be az elnöki posztot – a KÖH, építési engedély ide vagy oda, országos jelentőségű műemlékké nyilvánította a Radetzky laktanyát, s ahogy az utódszervezet, a Forster-központ nyilvántartási csoportjánál tájékoztattak, a védelem ma is hatályos, s az egész épületegyüttesre vonatkozik. Megint csak joggal merülhet fel bennünk a kérdés: felülírja-e a műemlékké nyilvánítás a korábbi építési engedélyt? (A vélemények tudomásom szerint megoszlanak erről.) S az is: elévült-e mára az építési engedély? Korábban két év volt, ma három év a hatálya a kiadott jóváhagyásnak. Érvényes-e tehát az a bizonyos régi nihil obstat, a jelzés, hogy semmi akadálya? Elviekben nem, de a cég azt állítja, hogy 2012 óta folynak a munkálatok, csak kevésbé látványosan. Tehát mégiscsak: igen. Végül: jóhiszemű volt-e a tulajdonos? Tulajdonképpen mindegy is; ki ne lenne jóhiszemű, ha egy döntés az érdekeit szolgálja?

Ki fogjuk vizsgálni! – szólt a döntés fentről. A kérdés tisztázásáig az illetékesek tisztelettel kérik a mohón szimatoló sajtó türelmét. Az ügy bonyolult, idő kell a szálak felfejtéséhez. Hogy addig netán tovább bontják a laktanyát, s hamarosan csak az a néhány, eredetileg is túlélésre ítélt fal marad a helyén? Sajnálatos lenne. De az legalább megmarad. Világörökségi terület? Na zágson! Majd az ünnepélyes átadóra, emelendő a pillanat fényét, first class rezesbandát hívunk. Ha addig mindenki jól viselkedik, talán a Radetzky-marschot is elhúzzák.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »