Bomlottak bontottak

Munkagépek dolgoznak a Kálvin tér környéki Erkel utca 18. szám előtt, bontják az épületet. Tehetik. A befektető Tranzit-Hungária Kft. 2015 őszén engedélyt kért és kapott rá a ferencvárosi jegyzőtől. Ne egy lepukkant bérkaszárnya szanálására gondoljunk, még csak ne is egy csupán műértőknek tetsző öreg épületre – a XIX. század közepén épült romantikus stílusú, kétemeletes ház az utca emberének is üdítő látvány volt. Történelmi környezetben állt, közvetlenül a szépen felújított, hangulatos Ráday utcához. Igazi értékét az adta, hogy a környéken is megmaradt a százötven évvel ezelőtti, monarchiás utcakép a zömében klasszicista és romantikus épületekkel. Hogy most hogyan és miért bontják le ezt a kedves házat? Pofonegyszerű. Levették róla a védettséget, és így már bontható… Más feltétele nincs az ilyesminek. Különben is a kerület illetékes vezérei szerint „a bontás hozzájárul az épített környezet minőségének javításához”. Passz. Meg vagyunk értve? (Nyilván hasonló „magyarázat” nyomán épülhettek annak idején a Kálvin tér elborzasztó üvegpalotái is.) Bátor emberek lehetnek ezek a kerületi engedélyadók. Vagy gátlástalanok. De az is lehet, csupán biztosak abban, bármit megtehetnek.

A gyakorlat őket igazolja. (Hosszan citálhatnék az esemény kommentelőitől, de csak az esszenciát írom ide: lennénk már jogállam, ahol tényleges életfogytiglani jár a korrupt tisztviselőknek!)

Bár a befektetők hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a tervüket, tudni lehet: egy modern, XXI. századi lakóházat húznak fel az öreg épület helyére. Ha nem mondtam volna még: ukrán befektetőkről van szó.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »