Bolgár újságírónő-gyilkosság: az őrizetbe vett férfi tagadja, hogy szándékosan gyilkolt volna

Bolgár újságírónő-gyilkosság: az őrizetbe vett férfi tagadja, hogy szándékosan gyilkolt volna

A Viktorija Marinova, bolgár újságírónő meggyilkolásával kapcsolatban őrizetbe vett gyanúsított beismerte, hogy rátámadt az újságírónőre, azt azonban elutasította, hogy megerőszakolta és kifosztotta volna őt – az AP ügynökség információi szerint mindezt az ügyészség jelentette be a németországi Celle városában.

Az ügyészség további tájékoztatásából az is kiderült, hogy a 21 éves gyanúsított – akit Bulgáriában Severin Krasimirovként azonosítottak – azt mondta, hogy nem volt szándékában megölni a televíziós riporternőt.

Mindemellett a férfi azt is bevallotta, hogy abban az időben, amikor dulakodásra került sor közte és az újságírónő között, akkor alkohol- és drog befolyása alatt állt. A férfi elmondása szerint nem ismerte az áldozatát, akit pofon ütött, majd bebökött a bokrokba. A vádlott emellett azt hangoztatja, hogy nem állt szándékában megölni a hölgyet – jelentette az ügyészség.

A nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozatává vált Marinova egy kis ruszei tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó programjának műsorvezetője volt, ezenkívül korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. Az újságírónő holttestét múlt héten szombaton találták meg a Bulgária északi részén fekvő Rusze városkában, mégpedig a Duna partján, a bokrok között. A halálát minden bizonnyal a fejét ért erős ütés és fojtogatás okozta.

A gyanúsított férfi nem messze lakott attól a parktól, ahol a gyilkosság történt. Bulgáriát állítólag Románián keresztül hagyta el múlt héten szombaton. A bolgár férfit kedden a németországi Stade városában fogták el, mégpedig egy európai elfogató parancs nyomán. Az németországi ügyészség szerint a gyilkossággal megvádolt férfit tíz napon belül kiadják Bulgáriának.

Aktuality.sk

Nyitókép: Facebook/Виктория Маринова


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »